Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A rendszerváltás történetének összefüggései.

2008.08.01

     Adalékok a rendszerváltás történetéhez, és a szélsőjobb részvétele napjainkig.

 

NB:”Nincs nagyobb vakság a szellemi sötétségnél.”

 

 A nemzetközi burzsoázia már a NOSZ /1917/ másnapján kiadta a jelszót a forradalom, a kommunizmus feltartóztatása, és megbuktatása érdekében. Az azóta eltelt idő bebizonyította, hogy mindig voltak forgatókönyvek, politikai, gazdasági, kereskedelmi, háborúk, ide értve a helyi háborúkban  realizált intervenciókat, ellenforradalmi kísérleteket, és a II világháborút is, amely a fasisztává-, nácivá rohadt európai, és ázsiai  gyökerű kapitalizmus  minden korábbinál nagyobb ellentámadása volt. Ez utóbbi magát az egész kapitalizmust elnyeléssel fenyegette, így nem marad más választása a mérsékeltebb, de konkurens antikommunista erőknek, mint a Sztálin vezette egykori Szovjetunióval szövetségre lépni. Mondhatni úgy is, hogy a polgári demokrácia elvileg örök hálával tartozik ezért, mert hajlandó volt a Szovjetunió mintegy besegíteni 28 milliónyi honvédő, és antifasiszta harcban   mártirhalált halt hősével a kapitalizmus megmentésébe, a legnagyobb áldozatokat vállalva a szocializmust célzó forradalmi átmenet későbbi gyilkosának is. A forradalom sajnos nagyon súlyos hibát vétett önmaga ellen, csak ez akkor még nem derült ki, belesett a kapitalizmus aljas antikommunista csapdájába.

 

 1956 később bebizonyította, hogy Magyarországon léteznek még szélsőjobboldali erők, akik egy 1945 előtti rendszer visszaállításában érdekeltek, és ennek megfelelően buzgón gyilkoltak is.

  Ám aki híján van a valóságos történelem menete ismeretének, azt nyilván meglephette később, hogy már 1989 előtt néhány évvel  megfigyelhető volt az, hogy  Magyarországon egyre erőteljesebb antikommunista hangok hallatszanak, és amikor felgyorsultak az események, a szélsőjobboldali erők is megmutatkoztak, noha még nem annyira artikuláltan, mint az  ma már egyértelműsíthető önálló politikai szervezetben egyesülve, és paramilitáris erőket is létrehozva. Az egykori visszafogottságuk mögött nem nehéz felfedezni egy erőteljes központi akaratot, ugyanis a valóságos rendszerváltás forgatókönyve kivitelezőinek mindenképpen meg kellett tartania a békés látszatot, hiszen a legkisebb hiba is leránthatta a volna leplet, és akár polgárháború robbanhatott volna ki. Továbbá az sem feledhető, hogy szovjet csapatok is szép számban tartózkodtak még Magyarországon, amely megint rendkívüli óvatosságra intette a tőkés restauráció vezérlő politikai erőit nemzetközi szövetségeseikkel együtt. Éppen ezért azt mondani, hogy a Kádér- éra csak úgy magától omlott össze, nem volt ebben nemzetközi megegyezés, nem volt a nemzetközi tőke aknamunkája a hazai szövetségeseivel együtt ebben, nem kellett resataurációs erőknek a szalámitaktikás kivitelhez önmagukat is visszafogni a siker érdekében, nagy idétlenség lenne.

  Mindez persze nem jelenti azt, hogy a volt hatalom képviselőivel egyféle kompromisszumos megállapodás is volt a kerekasztalos megbeszéléseken, ahol az új jövendő hatalom megbízottai egyféle biztosítékkal szolgáltak a  fellelősségrevonás mérséklése, és elmaradása tekintetében annak ellenére, hogy a szélsőséges politikai erők állandó antagonisztikus jellegű osztályharcos revansot követeltek. Ilyen aspektusból nézve nevetni való a Kommunizmus Fekete Könyvében szereplő számadatok, amelyek nyilvánvalóan a rendszerváltás hazug propagandáját kívánták megerősíteni, ezzel is kielégíteni a szélsőséges, a vérre is áhítozó erőket. Mindezt azonban nem válthatták át a revans megtorló gyakorlati részévé, mert ha erre az útra lépnek, az az egész Közép Kelet Európát lángba borította volna, százezrek, és milliók hullahegyeivel szegélyezve.

A szocializmust célzó átmenetnek/ Rákosi/Kádár- éra/ természetesen megvannak a maga súlyos negatívuma is, de ezeket mindenkor az adott konkrét történelmi viszonylat teljes összefüggés rendszerében kell értékelni. Ha nem akar az ember tévútra kerülni, ugyanis a nagy társadalmi fordulatok a maguk természeténél fogva nem éppen idillikus tisztasággal tüntetnek, amelyet a polgári demokrácia sem került el, hiszen távolról sem valami szűznemzéssel lépett a világtörténelem színpadára. De elég szép kis vérözön szegélyezte születését. Mindezek tények, mint ahogy tény az is, hogy a kétezer éves kereszténység nevében is mérhetetlen bűnöket követtek el, és a magyar honfoglalást követő egyházállami-királyi hatalom megteremtése közben olyan erőszak tobbzódott, amely végül is népirtással járt az ország egyes területein a kereszt égisze alatt.

  Következésképpen ki- ki vállalja a maga szennyesét, és ne akarja a magáét másokéval a feledés homályába kicsempészni.

 

 Mára az is bebizonyosodott, hogy a kapitalizmus alapvetően nem változott meg minden jelentős módosulásai ellenére, és a restaurációs térségben is újratermelődott a szélsőjobb. Mindez ékesen bizonyítja, hogy a mai un. globalizálódó kapitalizmus  súlyos rothadásokkal teli. Az eredendő okok oldaláról nézve nem kétséges, hogy az 1973-at követő időszak ultra-neoliberális jellegű válságfeloldása maga, is mint egy un. Fehérgalléros szélsőjobboldali jellegű politikai erőként jelent meg antiszociális, antihumánus gátlástalanságával, amelynek nincs szüksége a régi típusú fasiszta- náci megoldásokra, hiszen a demokrácia, és az emberi jogok leplébe burkolva minden megsemmisítő láger, és gettó nélkül lassú kipusztításra ítélheti az emberiség tíz, és százmillióit, előtte pedig a milliárdjait a mérhetetlen szegénységbe. Az igazán veszélyes ez az újfajta rabszolgaság, hiszen ez nem olyan visszataszító, nem olyan könnyen leplezhető le, mint a régi fasiszta- náci mundérokra emlékeztető ruhákba bújtak masírozásai. A polgári demokrácia új módon való weimarizálódása már előrehaladottnak tekinthető, és nemcsak Magyarországon.

  Ám a történelem most azt a kérdést tette fel, képes –e kapitalizmus önmaga szélsőjobboldali rothadásaitól megszabadulni, ugyanis elkövette azt az iszonyatos hibát, hogy az antifasiszta harc legerősebb osztagait, azaz a kommunistákat jelentéktelenségre kárhoztatta. A kérdés ezért úgy is felvetődik, hogy a kapitalizmus totális újfasiszta – újnáci elrothadása egy minden eddiginél nagyobb barbárságba csaphat át, vagy túl a kapitalizmuson egy új világrend felé indul el az emberiség.  Most persze az is fontos kérdés hogy mire futja a hazai restaurációs burzsoázia, és politikai vezetése „tehetségéből”?

 A kommunisták, és más antifasiszták természetesen nem várnak külön felkérésre, kötelességüknek tartják népük, és az emberiség szolgálatát az újfasiszta barbarizmus ellenében, és egyben a polgári demokrácia demokratikus értékeinek a védelmét is.

 

 

2008-07-31   

                                                                                                                    ”Alexandrosz”

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.