Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hajdúböszörmény-Trianon!

2008.06.01

Kép

            Trianoni emlékezés!

 

Hajdúböszörményben, Bocskai hajdúinak kései leszármazottai előtt tartotta mementószerű ünnepségét május 30.-án, a Jobbik Magyarországért Párt, tudósítja olvasóit a Hajdú-bihari Napló. A hírek szerint több százan gyűltek össze azon a megemlékezésen, amely Trianon szellemét volt hívatott megidézni. A rendezvény színvonalát emelendő, a Magyar Gárda megyei tagjait is felsorakoztatták. Sőt ifj. Hegedűs Lóránt, a rasszizmusáról elhíresült református egyházi személyiség is tiszteletét tette. Az ünnepi beszédet Balczó Zoltán, a Jobbik országos alelnöke tartotta. Beszédében kissé megrótta a népet, mert – mint mondta – Trianon emléke még formailag sem él a magyarok tudatában. Beszédében hangsúlyozta, a Magyar Gárda melletti kiállás fontosságát.

 

A rendezvény díszvendége nem kisebb „személyiség”, mint a szabadlábon lévő Budaházi György volt. Ő is felszólalt a rendezvényen, és bölcs tanácsokat osztogatott. Többek között arról szólt, hogy egy új harcos elitet kell létrehozni, akik példát mutatnak. Arról nem szólt az „új elit” jeles képviselője, hogy kiknek kellene példát mutatni, és konkrétan milyen példáról volna szó? Az csak remélhető, hogy nem saját személyére, vagy Toroczkai Lászlóra, netán, Vona Gáborra gondolt. Esetleg, a TV székház ostromlóira, vagy a Kossuth téri vadkempingezőkre? De nem érdemes ezen töprengeni. Jobb lesz elfelejteni ezt az egészet, mert van már ebben az országban annyi új elit, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni, az ország meg egyre süllyed gazdaságilag, erkölcsileg egyaránt.

 

De még ez a nagy gonddal megszervezett emléknap sem volt problémamentes. A beszédek elhangzása után Árpád-sávos zászló átadása következett volna, de ez elmaradt. Kiss Attila, a város Fideszes polgármestere, aki az átvevő lett volna, meggondolta magát, így az átadás-átvételre nem kerülhetett sor. Nagy Zoltán, a Jobbik helyi elnöke elmondta, hogy a polgármester az esemény előtti napon – levélben – lemondta a zászlóátvételt, annak ellenére, hogy korábban ígéretet tett a közreműködésre.

 

Mintha egyfajta elbizonytalanodási folyamat indult volna el azzal a bizonyos Orbán beszéddel kapcsolatban, a jobboldalon. Böszörményben is a Magyar Gárda felvonultatását színvonalemelésnek szánták, miközben Orbán egy-két nyakleves után hazazavarná őket. A Fidesz vezére mintha rájött volna, hogy több hátránya, mint haszna származik pártjának a szélső jobbal, az újfasisztákkal való barátkozásból. Ezt ellensúlyozandó tett néhány retorikai lépést. Az alsóbb szinteken ehhez még nem igazodtak kellő mértékben, ezért keletkezett itt is a zavart, amit a polgármester kellő óvatossággal kezelt, majd hidalt át. Feltehetően az ilyen és ehhez hasonló kijelentések Orbán Viktor részéről nem egyedi esetnek számítanak, melynek következményeként hasonló bizonytalankodások, más esetekben is előfordulhatnak. De, hogy mit szól ehhez a szélsőjobb, vagy a Magyar Gárda, az még a jövő titka. (Mihály J.)     

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.