Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Még mindíg a Kádár korszak a nyerő!

2008.05.23

Kép  

         Még mindig a Kádár korszak a nyerő!

 

A rendszerváltó politika, közel húsz éve próbál mindent elkövetni, hogy elfelejttesse a néppel a Kádár korszak emlékét. Azonban ez a mai napig kudarcot vallott. A GfK Hungária közvélemény-kutatásából is ez derült ki. Most a kérdezők elsősorban az emberek közhangulatára voltak kíváncsiak, ezért a kérdésüket is ehhez igazították. Azt kérdezték az emberektől, hogy a rendszerváltás előtt volt boldogabb, vagy a rendszerváltás után. A megkérdezettek 62%-a, vagyis a lakosság több mint a fele úgy nyilatkozott, hogy sokkal boldogabb volt, sokkal jobb volt a közérzete rendszerváltás előtt, mint most. (A megkérdezettek átlagát tükrözi a 62%.)

 

A korcsoportokat figyelembe véve, azonban mutatkozik különbség. Különösen magas volt ez az arány az idősebb korosztálynál. Ez objektíve érthető. De meglepően magas volt a Kádár-rendszerhez való ragaszkodás a 30-39 évesek körében is. Ez az arány 55%-os volt. Ennél a számaránynál érdemes kissé elidőzni, márcsak azért is, mert ők a rendszerváltás évében 11-20 éves korúak voltak. Tizenegy éves korban, általában még nem politizálnak az emberkék, személyiségük sem alakul ki teljes mértékben. Talán még azt sem tudták, hogy Magyarországon szocializmus van. Valószínű, az sem érdekelte őket, hogy ki a főnök az országban. Valójában csak a gondtalan életükre emlékezhetnek vissza. Arra, hogy szüleik nem küszködtek napi kenyérgondokkal.  Azt tudták, hogy apu, anyu dolgoznak, este együtt van a család és megbeszélik azt, ami az iskolában, a munkahelyeken történt. Nyáron elmentek üdülni a Trabanttal, vagy a Ladával és mindenki jól érezte magát, mert együtt kapcsolódott ki a család.

 

Most viszont, harminc évesen azzal találja magát szembe, hogy a szülők már nem olyan megértők, és türelmesek, mint akkor volta. Egyre feszültebbé vált a légkör. A szülők mindent elkövetnek, hogy kihúzzák a nyugdíjig. Vagy rokkantságira mennek, esetleg a korengedményes nyugdíjat brusztolják ki maguknak, elkerülve ezzel a fejük felett lebegő munkanélküliség veszélyét. De a harminc éves is felnőtt lett, talán családot is alapított már és azon bosszankodik, hogy ő miért nem tud olyan gondtalan életet biztosítani a családjának, mint amilyet az ő szülei biztosítottak számára. Az országban általánossá vált létbizonytalanság már őt is elérte, és folyton azon jár az esze, hogy mi lesz vele és családjával holnap, vagy holnap után. Elmerje –e engedni egyedül a gyereket az iskolába, mivel a közbiztonság sem olyan, mint az ő gyerekkorában volt. Ma már az ő családjába is befurakodott a politika, amely szétzilálta a szülők által épített rokoni, baráti kapcsolatokat. De lehetne sorolni szinte vég nélkül azokat a negatívumokat, amely egy ma harminc éves fiatal fejében megfordul, és az összehasonlítás alapjául szolgál. S ennek az összehasonlításnak az eredménye ez az 55%.

 

Aztán nézzük meg ennek a korcsoportnak a felső határát is. A mostani harminckilenc éves, a rendszerváltás évében húsz éves volt. Tehát a középiskolát, vagy a szakmunkásképzőt még a szocializmus éveiben végezte. A rendszerváltás idején, a korosztály egy része már dolgozhatott, vagy egyetemre, főiskolára járt. Az életbe kikerülve, fiatalon szembe találta magát egy tőle idősebb, de még a fiatal korosztályhoz tartozó generációval, akik hosszú, loboncos hajjal, ápolatlan külsővel, farmer nadrágban, megjelentek a szónoki emelvényeken és rendszerellenes jelszavakat skandáltak. „Tovariscsi konyec” „Ruszkik haza”, stb. Ebből az acsarkodásból az  derült ki számára, hogy a fiatalságnak valami baja van a szocializmussal, neki, meg nincs kifogása ellene. Volt munkahelye, a gyárak tárt karokkal várták a fiatal szakmunkásokat, diplomásokat, sőt külön vonatok hordták fel Pestre a romákat a hajdúságból és Szabolcsból. Tehát a szocializmus nyugalma egyszerre zűrzavarba fordult előtte, amivel hírtelen nem tudott mit kezdeni. Azóta, viszont eltelt húsz év, és az akkori fiatal, - mostmár érett fejjel - várta, hogy beteljesedjenek azok az ígéretek, amelyek a szónoklatokon elhangzottak. Többpárti, parlamenti demokrácia, szociális piacgazdaság, jogállamiság, stb. De a demokrácia többpárti acsarkodásba fulladt, a piacgazdaság helyett rablókapitalizmus lett, jogállamiság égisze alatt pedig, a jobboldali politika által vezérelt bíróság működik. Bizony, az akkori húsz éves fiatalban erősen megmaradtak ezek a – mostmár hazugságnak minősíthető – ígéretek. Joggal fejezheti ki ellenérzéseit az egész rendszerváltó politikával szemben, mert mára felnőtt, családos ember lett, és reálisan megtudja ítélni a régi családja és a mostani családja közötti különbséget. S ha már megkérdezik tőle, hogy melyik családot tartja boldogabbnak, - bár sajnálattal – de úgy látja, hogy a mostani sokkal zaklatottabb, bizonytalanabb, a légkör feszültebb, így szívsebben élne és nevelné gyermekeit egy szocializmus béli környezetben, mint a mai polgári demokráciában.

 

Már nem először próbálkoznak azzal, hogy lejárassák a Kádár korszakot. Mint látjuk bármekkora is az erőlködés, ez sehogyan sem jön össze. Kádár János személye is kitörölhetetlen az emberek emlékezetéből, csakúgy, mint a nevével fémjelzett korszak. És ez nem nosztalgia, nem a múltba való révedezés, hanem a reális valóság. De ez a szimpátia, ez a 62% akkor lenne igazán értékes, ha a 2010-es választásokon sem feledkeznének meg a szocializmussal szimpatizáló választók, hogy van olyan párt ebben az országban, amely a szocializmushoz hasonló életkörülményeket, közbiztonságot, és valódi demokráciát tudna megvalósítani, a milliárdosok rovására, a kisemmizett kisemberek javára. (Mihály J.)   

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.