Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A húsvét üzenete két ember szemszögéből!

2008.03.27

            A húsvét üzenete két ember szemszögéből!

 

A rendszerváltás óta megkülönböztetett figyelemben részesülnek a keresztény ünnepek, a politika és a média részéről egyaránt. S nem volt ez másképpen a napokban hátrahagyott húsvét esetében sem. Ilyenkor bölcsebbnél-bölcsebb gondolatok fogalmazódnak meg az egyházi vezetők részéről a szószékeken, a helyi és országos lapokban. E gondolatok célja egyfelől, a hívők lelki megerősítése, a kételkedők holtponton való átbillentése és a hitetlenek betörésének a kísérlete. Így történt ez - immár hagyományt teremtve – a kálvinista Róma néven közismert Debrecen városában is. Ezt a feladatot most is a város református egyházfője, Bölcskei Gusztáv vállalta magára a Hajdú-bihari Napló hasábjain keresztül.

 

 Eszmefuttatásának a címe „Húsvét az élet ünnepe” volt. A püspök úr olyan szédítő magasságokba emelkedik gondolatai révén, hogy olykor már azt hiszi az ember, hogy maga az Úr szól hozzá általa. Magabiztosságára jellemző, hogy felhatalmazva érzi magát arra, hogy az Istennek mondott, vagy hitt kinyilatkoztatásokat megmagyarázza azok egyértelművé tétele végett. S ez a magyarázat, az egyetlen igazság kritériumával rendelkezik, mert arról szó sem lehet, hogy netán a zsidó, a katolikus vagy éppen a jehovisták igazsága váljék uralkodóvá, mert a hegemónia nemcsak a világi hatalmak sajátjai, hanem az egyháziaké is. Márpedig Debrecenben a református egyház tölti be a hegemón szerepet. Ez a státus pedig kötelességekkel is jár. Ez a kötelességérzet és a felsőbbrendűség sugallata tetten érhető a fent említett írásában is.

 

Ő tudja azt, hogy Isten nem egyezik ki a halállal, mert a húsvét nem a halálról, hanem - a feltámadás révén – az életről szól. Ebben a gondolatban filozófiai mélységek rejlenek, mert megszemélyesít két olyan valakit, akik testi mivoltukban nem értelmezhetőek. Isten és a Halál! S ha pedig tulajdonnévként aposztrofáljuk őket, akkor a – nyelvtani szabályok betartása okán - mindkettőnek kijár a nagybetű. Márpedig a püspök úr élt a megszemélyesítés jogával, mivel kiegyezésről, az-az ki nem egyezésről ír. Az egyezségkötés, vagy elutasítás, pedig csak élő személyek sajátja.

 

Aztán, ugyan ezen logika mentén a következőket írja. Isten logikája a feltámadás logikája, mely kibékíthetetlen ellentétben áll a „Halál” logikájával. Most egy újabb filozófiai kategóriával találkozunk, amely az „ellentétek egysége és harca” címet viseli a tankönyvekben. S –e gondolat kapcsán akár egyetértésünket is kifejezhetjük, sőt még csodálkozhatunk is rajta, mert ezzel az idézettel magát a feltámadás bekövetkezését tagadja. Vagyis kibékíthetetlen ellentétnek tartja a meghalás logikáját a feltámadás logikájával. Tehát, a meghalás után nincs feltámadás. Egyet értünk! Abban van az ellentmondás, hogy Isten logikája a feltámadás logikája, mert ennek kézenfekvő, materiális bizonyítékát még nem kaptuk meg. A halál logikájával pedig nap, mint nap szembesülünk.

 

De boncolgassuk tovább, a püspök úr által felállított teória ellentmondásait. Isten már akkor kiegyezett a „Halállal,” amikor az Édenkert közepébe ültette az almafát, amelyből tilos volt enni. Egy mindenhatónak tudnia kellett, hogy el fogja követni a bűnbeesést az emberpár. Tudta is, ezért jogosan állíthatjuk, hogy szándékosan készítette elő a bűnbeesés körülményeit. Majd a bűn elkövetése után az Úr megfeddi Ádámot. „Arcod verejtékével eszed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél. Bizony por vagy és vissza fogsz térni a porba.” (Mózes első könyve, 3: 19) Ezzel mintegy tudatta Ádámmal sorsának végső beteljesülését, vagyis a halál tényét anélkül, hogy a feltámadás esélyét megcsillantotta volna előtte. Tehát már a teremtés pillanatában megtörtén a kiegyezés Isten és a „Halál” között. Az Úr, mintegy felkínálta teremtménye földi maradványait minden ellenszolgáltatás nélkül. És ha úgy vesszük, nem is kiegyezés jött létre kettőjük között, hanem Isten lemond a feltámadás logikájáról a halál logikája javára.

 

Aztán Jézus feltámadásának tényét és a benne való kételkedést taglalja a püspök úr, hevenyészett bibliai idézet kíséretében. Az esemény ettől sokkal teátrálisabb körülmények között zajlott. A hitelesség kedvéért idézzük fel Máté evangéliumának 28. fejezetét. „Szombat elmúltával, a hét első napján virradatkor, elment a magdalai Mária és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt. És íme nagy földrengés lett, mert az Úr angyala leszállt a mennyből, odament, elhengerítette a követ, és leült rá.” (28: 1) „Az asszonyokat pedig megszólította az angyal: Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta.” (28: 5, 6,) Az angyalok azt is mondták, hogy menjetek és mondjátok el a tanítványoknak is a hírt. S a tanítványok valóban kételkedtek a feltámadás tényében. De az evangéliumokban nincs olyan, hogy azért ne hitték volna el, mert – ahogy a püspök úr mondja – „asszonybeszéd.” De Péter sem mondott olyat, hogy „utána nézünk,” hanem szó nélkül elment a sírhoz, hogy a tényről meggyőződjön. Az igazi kételkedő Tamás volt. Ő konkrét bizonyosságot kért és kapott is, magától a feltámadt Krisztustól. Ha ilyen emelkedett hangon beszél, és ír a húsvétról, a feltámadásról egy egyházfő, ragaszkodnia kellene a hitelességhez és nem elhumorizálni lényeges dolgokat.

 

Egyébként a 21. század emberének megfoghatatlan dolgok ezek a misztériumok. Nem kell azon csodálkozni, hogy kételkednek a feltámadás igazságában akár Jézus, akár az utolsó ítélet vonatkozásában. Láttuk, hogy még azok is kételkedtek benne, akik Jézus közvetlen közelében voltak. S addig nem is hitték el, ameddig bizonyosságot nem szereztek róla. Ezt a bizonyosságot a ma embere több mint kétezer éve nem kapja meg. Jogos a kérdés. Meddig kell még várnia?  És persze a bizonytalanságot maga a Biblia is szolgáltatja. Egyfelől a négy evangélista négyféle képpen írja le a feltámadás tényét csakúgy, mint sok minden mást. Az is benne van a Bibliában, hogy amikor a katonák – akik a sírt őrizték - elmentek a főpapokhoz és jelezték, hogy mi történt. Azok lefizették őket, és azt kellett mondaniuk, hogy elaludtak, s ez alatt ellopták a holttestet. Ez is egy verzió, és közelebb is áll a hétköznapi igazsághoz. Tehát az egész feltámadás tényét egy nagyfokú bizonytalanság és bizalmatlanság lengi körül.

 

Majd e gondolatok fejtegetése után az egész írás egy olyan fordulatot vesz, amely gondolkodásra készteti az olvasót. A fennkölt és magasztos szárnyalásból átcsap egy ide nem illeszkedő politikai területre, és vádaskodásba kezd. A következőket írja: Ez a különbség az evangélium szerzői és a mindenkori diktátor között. Mert az utóbbiak szívesen megteszik, hogy egy-egy fényképről, ami nekik később nem tetszik, vagy kellemetlen, kiretusálják az oda nem illő részeket. Hogy mi köze ennek a gondolatnak a húsvéthoz, számomra fel nem fogható. De ha már ilyen ingoványos talajra lépett a püspök úr, erről is el lehet társalogni. Feltehető a kérdés, hogy a Bibliát hány alkalommal retusálták már ki? Az egyházi zsinatok jelentős része ezzel foglalkozott.

 

Az olvasók is biztosan ismerik a nagy eseményt, miszerint a júdeai sivatagban a beduin pásztorok jelentős leletekre bukkantak. Itt 700 görög, arámi és héber írású anyag került elő. Ezek között olyan is volt, amit a keresztény kánon kiretusált a szent könyvek összesített kiadásaiból. Pl. az Enoch könyvet  meg is semmisítették, mert abban Jézus mondások is voltak és azok tartalmilag egyáltalán nem egyeztek a Bibliában leírtakkal. Ha ez kitudódott volna, az a kereszténység létét veszélyeztette volna. Ezért kénytelenek voltak „retusálni.”

Különösen nagy pánikot keltett a vatikáni körökben az a lelet, amely kétségessé teszi a kereszténység eredetét is. Az anyagban az szerepel, hogy a kereszténység szülőatyja a Qumránban élő esszénusok voltak. Mert ezek az írások Tartalmában, stílusában kísértetiesen hasonlítanak Jézus írásaira.

 

Aztán fennmaradt az utókor számára egy meglehetősen bizarr történet is, az i.u. 280-320-ból. Nagy Constantin volt a császár és I. Szilveszter volt a pápa. (Vele kezdődött a pápaság) Volt egy Szófia nevezetű lány, aki 12-13 éves korában olyan tanácsokkal látta el a felnőtteket, amelyek mindegyike úgy is volt, ahogyan mondta. Ő is kézérintéssel gyógyította a betegeket, mint Jézus. A hír eljutott a pápához. És mivel egy Jézus már volt, ráadásul nem lány, ezért az egész falut kiirtották, ahol az új Jézus lakott. Az utókor régészei feltárták ezt a helyet. Meg is találták azokat a lepedőket, amibe a halottakat csavarták, benne a csontvázakkal. Egy üres lepedőt is találtak, amin egy 15 éves kislány arcképe jelent meg. Ez azt jelentette, hogy Sofia is feltámadt, akár elődje, csak nem ott és háromszáz évvel később. Az erről szóló dokumentumot, amit Sophia-passiónak neveznek a niceai zsinat retusálta ki a Bibliából. Szóval kedves püspök úr! Ezeket nem illik elhallgatni, mert az egyoldalúság annak a bizonyítéka, hogy Ön is azokhoz a retusálókhoz tartozik, akiket elítélt cselekedeteik miatt. Ez esetben a hallgatás is célszerűbb lett volna. (Mihály J.)

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.