Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Megrendezték a 39. virágkarnevált Debrecenben!

2008.08.20

2008. augusztus 20. DEBRECEN.

 

Kép Az idén már 39. alkalommal rendeztek virágkarnevált Debrecenben. Ilyenkor csaknem a duplájára nő a város lélekszáma. Ezen a napon közel 250 ezren voltak kíváncsiak erre a színpompás látványosságra. Az ország minden tájáról érkeztek vendégek, de a külföldiek is egyre nagyobb számban jönnek Debrecenbe, mivel más országokban, városokban nem rendeznek ilyen, vagy ehhez hasonló karnevált. De nemcsak a nézők száma gyarapszik évről-évre, hanem a felvonulóké is. A magyarok mellett számos külföldi művészeti csoport (tánc, zene, zászlódobáló, mazsorett) is szórakoztatta a nőközönséget. A virágkocsik között látható volt a Pál utcai fiúk jellegzetes alakjai, Leonardód da Vinci repülő embere, és számos közismert rajzfilm-figura. A kocsik díszítéséhez több mint három millió szál élő és szárazvirágot használtak fel.

 

A rendezvény, kb. 75 millió forintba került, ami - várhatóan - városi szinten meg fog térülni, mivel ilyenkor már szinte lehetetlen a városban szállást találni. Ezeket a rendezvény előtt hetekkel, hónapokkal korábban már mind lefoglalták. A virágkarneválnak ma már híre ment világszerte. Egyre többen érkeznek városunkba a tengeren túlról is.

 

Ez a nap akkor lenne igazán ünnep, ha mentes tudna maradni a politikától. De sajnos ez eddig még nem valósult meg. Van, aki szent Istvánt ünnepli, a szent koronával, van, aki az új kenyér ünnepének tartja. A legnagyobb vita mégis az alkotmány körül bontakozik ki. A szocializmusban kifejezetten az alkotmány ünnepének számított, ami az akkor érvényes alkotmányra vonatkozott. A rendszerváltás után viszont a szent Istváni alkotmányra gondolnak, mert a címerünk is a szent Istváni korona lett. Nem tudni, hogy van –e még egy olyan ország, amely köztársasági államforma ellenére királyi koronát használ címerként, utalva a monarchiára, mint államformára? De hát, nem ez az egyetlen megmagyarázhatatlan furcsaság hazánk történetében. (Mihály J.)

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Szép volt...

(mateelvtars, 2008.08.20 20:31)

Nagyon szép volt a 38. Virágkarnevál!

Az idén először fölvonultatták Bihar és Hajdú-Bihar megye településeinek zászlajait, és én vittem Polgár város zászlaját. A vállam még mindig sajog, de úgy érzem megérte, hogy részese lehettem ennek a gyönyörű eseménynek. Ráadásul az idén először közös kocsit indított Bihar és Hajdú-Bihar megye. :)

A cikk nagyon jó lett Jani bácsi, köszönjük szépen!