Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pozsgay Debrecenben szónokol!

2009.03.24

Húsz éve annak, hogy a rendszerváltás hozadékaként létrejött a Debreceni Egyetem Politikatudományi Tanszéke. Egy kifejezetten FIDESZ által uralt városban, nagy jelentőséggel bír egy ilyen évforduló, különösen akkor, ha ezzel is a jobboldali politika mindenhatóságát lehet erősíteni. És mi sem természetesebb attól, hogy egy ilyen neves évforduló kapcsán az ünnepi beszédet az a rendszerváltó politikus tartja, aki kommunistából átvedlett reformistává, így segítve a rendszerváltás politikai alapjainak a megteremtését azzal, hogy az 1956-os ellenforradalmat népfelkelésnek keresztelte át. De ez a Pozsgai, már megint nem a húsz évvel ezelőtti Pozsgay volt, de nem adta a rendszerváltás előtti önmagát sem. Valami olyasmit próbált felvázolni most a hallgatóság előtt, amely bírálja is a rendszerváltó politika szarvas-hibáit, de annak a társadalmi morálra gyakorolt káros hatásait nem akarta pellengérre tenni. Kabos Gyula szerint: ebből is egy kicsit, meg abból is egy kicsit. Valószínű, hogy őt is nyomasztja a felelősség a rendszerváltás sikertelensége miatt, azonban ezt egy ilyen jeles évforduló kapcsán mégsem illik a fejéhez vágni mind azoknak, akik a főkolomposok voltak, meg aztán egy határozott önkritikának is el lehetett volna hangoznia, hogy azért a saját felelőssége is a felszínre jöjjön. Mind ez kimaradt. Érthető okok miatt. A Hajdú-bihari Napló tudósítója is megtisztelte ezt a jeles ünnepséget, és hírértékű cikket fabrikált belőle. Már az első sorokban kiemelte Pozsgaynak az alábbi mondatát: Volt rendszerváltás, de nagy részét esélyeinkkel együtt elvesztettük. Ehhez a megállapításhoz nem szükséges professzornak lenni, mert bármelyik bérből es fizetésből élő is megfogalmazhatja, ráadásul hitelesebben, mint neves szónokunk. Elég lett volna lakonikus egyszerűséggel annyit mondani, hogy rendszerváltás, de minek? Rendszerváltó politikusaink és holdudvaruk többsége meggazdagodott, a bérből és fizetésből élők nagy része pedig koldusbotra jutott. Pozsgay úrnak sincsenek kenyérgondjai, de a Kádár rendszerben sem voltak. Ő minden rendszerben jól megélt abból, hogy mindig odamondja és egy kicsit mindig ellenzéki. Ebből túl nagy baj nem lehet, előnye viszont az, hogy mindig akad az éppen regnáló társadalomban támogatója az effajta hintapolitikának. A következő megállapítása is meglehetősen elgondolkoztató: Felül, kellene vizsgálni politikai intézményeinket. Az állam, a nemzetállam lehetőségeinek kiteljesítését kell célul tűzni. Talánán igaza lehet, hogy érdemes lenne felülvizsgálni, és újragondolni a köztársaság és a népköztársaság közötti óriási különbséget, s ez a vizsgálat egyértelműen a népköztársaság felé billentené a mérleg serpenyőjét. Mert abban az államformában valóban a legfőbb érték az ember volt, ellenben a mostaniban az utolsó bőrt is lenyúznák róla. Csak azért nem teszik, mert akkor nem lenne, aki dolgozzon a rabló-kapitalista urak helyett, mert ők nem a munkára, hanem a korbács csattogtatására születtek. Aztán itt van ez a másik mondat. A nemzetállam kiteljesítése mintha globalizációellenességre utalna. De ezzel a kijelentéssel Pozsgay úr éppen húsz évet késett. Húsz éve, hogy elkótyavetyéltek mindent az emberek feje felől. Nincs magyar ipar, nincs magyar mezőgazdaság, és nincs magyar bankrendszer. Miféle nemzetállam létrehozására gondol vajon? Erre már csak egy rendszervisszaváltással nyílna lehetőség, azonban a jelenlegi politikai közhangulat erre nem igen nyújt lehetőséget. Egy ilyen világ-kapitalista környezetben maga a kérdésfelvetés is értelmetlen. Ezen az ünnepi megemlékezésen szokatlanul még önkritika is elhangzott. Az átmenet óta bekövetkezett hanyatlásért mi vagyunk a felelősek. Mi voltunk, akik kontár módon nyúltunk az ügyekhez ezért elvesztettük a lehetőséget, mondta Pozsgay úr. Ez már valami. Talán felér egy Gyurcsány féle öszödi beszéddel is.Azonban ez a két tőmondat igényelt volna némi magyarázatot is. Azzal, hogy elszúrtuk, még nincs minden elintézve. Mert ha az esztergályos, vagy a villanyszerelő szúrja el, következik a szankció. Ha a politikai osztály szúrja el, már annak is tapsol ez a balga nép, ha önkritikát gyakorol, vagy abbahagyja a további elszúrást. Miféle demokráciában élünk, ha az a pórnépre nem ugyanaz vonatkozik, mint arra az elitre, aki éppen elszúrta. Ez az elit, a rossz munkáért is több milliós prémiumot kap. (BKV vezérigazgató) Ha pedig úgy dönt, hogy abbahagyja, szintén sokmilliós végkielégítés üti a markát. A megélhetési politikusok jelentős része erre játszik, a nép zsebe pedig egyre üresebb lesz. Hiába szúrta el Pozsgay úr, mégis ott van az egyetemi katedrákon, ahelyett, hogy önkritikájához híven élne szerény nyugdíjából, és lehetőséget adna a fiataloknak, akik még nem szúrták el. A következő mondatára is érdemes odafigyelni: A fordulat előkészítéséből, a változások lebonyolításából kimaradt a nép. Ennek végtelenül egyszerű az oka. Még professzori titulus sem szükségeltetik a magyarázatához. Ugyanis a nép egyáltalán nem kérte senkitől a fordulatot. A rendszerváltó politikusok, - köztük Pozsgay úr - sulykolták beléjük, ezért szándékukban sem volta a változások lebonyolításában asszisztálni. A bonyolításából kivenni a részüket pedig végképp nem. Meg aztán van még egy másik áthallása is ennek a mondatnak. Bár a népet senki nem kérdezte meg az átalakítás szükségességéről, ettől függetlenül minden rendszerváltó politikus rá hivatkozott, az ő nevében nyilatkozott, és mindenki a nép javát szolgáló intézkedésekről beszélt. Ettől vált hazug ideológiává a népre való hivatkozás a rendszerváltás ügyében, s ettől váltak hiteltelenné a rendszerváltók is pártállásukra való tekintet nélkül. Pozsgay úr, tovább folytatja meakulpáját, az alábbiak szerint: Kimaradt a tárgyalási körből az állami vagyon sorsa, megfeledkeztek az ahhoz kapcsolódó ötmilliónyi unkavállalóról. Ebben a gondolatsorban két tévedés is meghúzódik. (szándékosságáról nem vagyok meggyőződve). Az egyik, hogy ekkor még nem léteztek munkavállalók. Ekkor még dolgozónak hívták azokat, akik kisemmizésére készültek határozott tudatossággal a rendszerváltók, s ez viszonylag rövid idő alatt be is következett. A másik tévedés az állami vagyon sorsáról mondott passzus. Szeretik ezt az akciót spontán privatizációnak nevezni, ami ugyancsak tudatos volt, mert ezzel tudták az új kapitalisták eredeti tőkefelhalmozását fedezni, a mit sem sejtő nép rovására. Szándékukban sem volt ezekről a nyilvánosság előtt beszélni, vagy bevonni a népet a gazdagodás lehetőségébe. A fordított Robin Hood elvét érvényesítették. Vagyis elvenni a szegényektől, és odaadni a gazdagoknak. Majd betetőzi Pozsgai úr, az alábbi passzussal: Megszűnt a kapaszkodási lehetősége azoknak, akiknek a lecsúszás jutott osztályrészül, a végrehajtó hatalmat pedig kvázi mindenható hatalommal ruházták fel. Ebben a gondolatsorban már nem szerepel a saját felelősség érzékeltetése. Ebben az ügyben már kívülállóként nyilatkozik, meglehetősen helytelenül. Ugyanis, a rendszerváltás előjeleként ő dobta be az első megdöbbentő politikai Molotov koktélt a köztudatba, 1956 átminősítésével. Megadta az alaphangot a kapaszkodók elvesztéséhez, a lecsúszáshoz és a mindenható hatalom létrejöttéhez. És ez sokkal súlyosabb tett volt az ő szájából, mint a többi, az MSZMP-hez nem kötődő rendszerváltók szájából. Ezzel a tettével akár árulónak is minősíthető, mert nemcsak pártját, de népét is elárulta azzal, hogy kiszolgáltatta őket a létrejött népnyúzó kapitalistáknak. Az MSZMP pártvezéreinek pedig ötletet adott pozíciójuk átmentéséhez. Pedig vissza kellene emlékeznie Pozsgay úrnak - mint tanult embernek - a húsz évvel ezelőtt tett kijelentésére is. Miszerint, az MSZMP Nógrád megyei pártbizottság 1989. április 24.-én megtartott ülésén az alábbiakat mondta: Csak olyan reformot támogatunk, amely a szocializmus megerősödését hozza magával. (Ez a beszéd megjelent - több napilap mellett - a Hajdú-bihari Napló 1989. április 24.-i számában is). Nem ártana, ha arról is nyilatkozna Pozsgay úr, hogy ma hogyan viszonyul ehhez a kijelentéséhez, és milyen a mai viszonya a volt szocializmushoz, melynek megerősítését támogatta abban az ominózus rendszerváltó beszédében. Nem tiszta itt valami, ezt mindenki látja. Az viszont nem fejthető meg egykönnyen, hogy miből fakad ez a politikai kétarcúság. És felmerül egy költői kérdés is. Az egyetemi katedrán melyik arcát mutatja a hallgatóság felé?

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Van még egy pár szélhámos.

(Balos!, 2011.06.11 16:27)

Pozsgayn kívül még ott van Szűrös, Csintalan, akik legalább annyira megélhetési politikus, mint Pozsgay. Ezek pedig ebből éltek a szocializmusban is, sőt akkor azt dicsőítették. Ezek senkiházi mocsok emberek, csak azt nem tudom, hogy nem ég le a képükről a bőr. De azt is szeretném tudni, hogy a családjuk hogyan tolerálja kétszínűségüket? Vagy ők is erre lettek nevelve? És talán ők lesznek a jövő árulói?

ibanyai@gmail.com

(gruz, 2010.01.10 14:36)

Hagyjuk Pozsgai(y)-t a csodába! Mindig is hazudott, azt is teszi. Egyébként nem egyetemi tanár, nincs hozzá meg a fokozata :-). Csak Debrecenben avanzsált azzá, az egyetemünk nem túl nagy dicsőségére. Egyébként a könyveiből is lehet idézni, meg keményebb dolgokat, mndenki talál kedvére való pozsgait, ha keres. De nem érdemes.

Magyarország

(elvtárs, 2009.07.28 21:42)

Pozsgay Imre szégyenteljes árulása döntően befolyásolta a rendszerváltást. A 80-as évek MSzMP-je meg is érdemelte.