Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1956-ról, szemérmesség nélkül! (2. Rész.)

2008.10.29

                          1956-ról, szemérmesség nélkül.

                                    2. rész.

 

Csaknem húsz évvel a rendszerváltás után a politika próbálkozik azzal, hogy egy viszonylagos konszenzus jöjjön létre 1956 megítélésében. Ez a törekvés azonban rendre sikertelenségbe torkollik. A társadalmi megosztottság - csak úgy, mint egyéb területeken - itt is megmaradt sőt, talán még fokozódik is. S ennek megvannak az objektív okai. Ugyanis ne feledjük el, hogy kapitalista társadalomban élünk, a benne munkálkodó megannyi kibékíthetetlen ellentmondásokkal együtt. 1956 ügye, pedig nem csak egyike a kibékíthetetlen ellentmondásoknak, hanem magának a rendszerváltó politikának a kiinduló pontja is. Ezért minden párt igyekszik kisajátítani magának, pártállásukra, ideológiai hovatartozásukra való tekintet nélkül.

 

A jobboldal, pl. magáénak tekinti a moszkovita kommunista Nagy Imrét, csak azért, mert lépéseket tett a szocializmus megdöntése irányában. S emiatt hajlandó elnézni kommunista, OGPU-s, NKVD-s múltját. De ez a kettősség valójában feloldhatatlan, mert ezt az embert vagy forradalmárnak, vagy árulónak kellene minősíteni. Ha forradalmárnak minősítik, (mert annak minősítették) akkor a reformkommunistákat is annak kell minősíteniük, mert ők ugyanazt tették 1989-ben, amit Nagy Imre szándékozott tenni 1956-ban. Ezt viszont nem hajlandóak ma elfogadni. S ennek okára a mai napig nem adtak választ. Valójában nem is válaszolható meg. Ez egy tipikus antgonizmus. Egyfajta minőség, kétféle megítélés! Ez a többpárti politika sajátja.        

 

A kommunistákból lett szocialisták, vagyis a baloldal szintén a magáénak tekinti Nagy Imrét, akik az ötvenes években azonos elvi, ideológiai alapokon álltak vele. Viszont ők (akkor) nem engedték megdönteni a szocializmust, nem úgy, mint Nagy Imre, aki arra készült. A mai baloldal pedig, az akkor megbocsáthatatlannak számító bűnt most hajlandó elnézni. Ez a helyzet legalább annyira ellentmondásos, mint a jobboldal esetében. S ez azért van így, mert náluk is azt kell tisztázni, hogy Nagy Imre forradalmár volt, vagy áruló. Ha forradalmárnak tekintik,(mert most ők is annak tekintik) akkor magukat is annak tekinthetik 1989 óta, mivel egyikük csak próbálkozott a rendszerváltással, a másik pedig (33 évvel később) részese, kezdeményezője, sőt megvalósítója volt. 1956-ban viszont, ők akadályozták meg a rendszerváltást, vagyis, akkor Nagy Imrét árulónak minősítették most forradalmárnak, mondják. Tehát a baloldalnál ott jelentkezik az antagonizmus, hogy míg 1956-ban leverték a próbálkozást, 1989-ben pedig ők voltak a rendszerváltók. Tehát az a megválaszolhatatlan kérdés, hogy a mai reformkommunisták, 1956-ban árulók, vagy hazafiak voltak, és ugyanez a kérdés vonatkozik rájuk 1989. esetében is. Nos, ebből keveredjen ki az okos politika! Nem tud, és kár is minden próbálkozás, mert ez egy olyan többismeretlenes egyenlet, aminek nincs valós megoldása csak irracionális.

 

Aztán vannak még további bal és jobboldali pártocskák, képződmények és civil szervezetek, személyek, akik szintén ezek között az ellentmondások között vergődnek. Mindenki mondja a magáét, és mindenki a sajátját tartja hitelesnek. És akkor még nem is beszéltünk a társadalom azon tagjairól, akik nem kötődnek pártideológiákhoz, de nekik is van ismeretük, véleményük, (jó vagy rossz) és ők is mondják a magukét. Nem csoda tehát, ha ebben a nagy kavalkádban nem lehet rendet teremteni. Az utcai események is ilyen bonyodalmakkal voltak terhesek. Voltak köztük tudatosan cselekvő pártpolitikusok és egyházi személyek. Voltak félrevezetettek, naivak, kalandvágyóak, szélhámosok, köztörvényesek. De 56 októberében színre léptek azok a jobboldali pártok is, akik – győzelem esetén – a saját babérukat szerették volna learatni. Megtalálható volt köztük a Szociáldemokrata pártokban félreállított, vagy a pártból kilépettek jobbszárnya.(Az új szociáldemokrata pártnak Kéthly Anna lett az elnöke, Kelemen Gyula a főtitkára). Jelen volt a Paraszt Párt egy csoportja is, csakúgy, mint a Kisgazda Párt korábban kizárt és kilépett személyek jelentős része. De megalakult a Magyar Forradalmárok Pártja is. Főleg hozzájuk zárkóztak fel a különböző szélsőjobboldali csoportok is.  Néhány nap alatt több mint hetven párt jött létre. Köztük hemzsegtek a legreakciósabb politikai csoportosulások is. Jellemző volt gátlástalanságukra, hogy néhányan eredeti nevükön jelentették be magukat, mint pl. a Nyilaskeresztes Párt.

 

Kép Az imperialista titkosszolgálat ügynökei is aktív tevékenységet és szervezőmunkát végeztek országhatáron belül és kívül egyaránt. Az egész folyamatot, szinte programszerűen hajtották végre. Ennek legfőbb irányítói a nyugati imperialista körök voltak. A legfőbb szócsövük és információközvetítőjük a Szabad Európa Rádió (SZER) volt. Kezdetben, New Yorkban, majd Athénban, 1951. májusától pedig Münchenben székelt. Itt már egész-napos adásban végezte fellazító és lázító politikáját. Az idősebbek még emlékeznek a jellegzetes hangú bemondó szövegére: Itt a Szabad Európa Rádiója, a szabad Magyarország hangja, a 19, 25, 31, 41 és a 49 méteres rövidhullámon. Első igazgatója Desseffy Gyula, helyettese Thury Lajos volt. Később Gellért Andor lett az igazgató. A magyar osztály vezetője pedig Ribánszky László volt. 1956. október 28.-án, a Reflektor című műsorban Mikes Imre a fegyverletétel ellen, a harcok folytatására buzdította az utca népét, hozzásegítve ezzel, a budapesti vérfürdő kialakulását. Rá egy évre egy budapesti édesanyától kapott egy megrázó hangú levelet, az alábbi szöveggel: Kedves Uram! Ön ma egy éve, 1956. október 28.-án azt mondta, hogy ifjak, ne tegyétek le a fegyvert! Az én fiam 21 éves volt, leendő orvos, szintén nem tette le. Most jövök a sírjától! Erről mit gondol, tisztelt Uram? Aláírás: D. Istvánné. Ez csak egy a sok közül, ami a SZER rovására írható. Nyugat-német országban már évekkel az események előtt összegyűjtötték, és egyenruhába öltöztették, felfegyverezték, fizették és kiképezték a volt horthysta hadsereg és a csendőrség maradványait. A SZER-en, a BBC-n és más nyugati adókon keresztül, pedig folyamatosan ígérték az USA gazdasági, politikai, sőt katonai segítségét is, amiből egy szó sem volt igaz. Az USA-nak kisebb gondja is nagyobb volt annál, minthogy Magyarországgal foglalkozzon. Semmi üzletet nem látott benne. A rémhír viszont arra jó volt, hogy a belső imperialista erőknek, a klerikális reakciónak reményt adjon, erősítse bennük a győzelembe vetett hitüket.

 

S mind ezekről a jóhiszemű diákság, a felvonuló naiv állampolgár semmit nem tudott. Eszük ágában sem volt olyan forradalmat csinálni, és senki nem akarta a földeket, a gyárakat, a bankokat visszaadni a földesuraknak, a gyárosoknak, a tőkéseknek. Ők a szocializmus, illetve annak egy igazságosabb, demokratikusabb és hatékonyabb formáját kívánták megvalósítani. Tehát ebben a bonyolult történelmi folyamatban keveredett egymással a szándék és a tett. Emiatt nem tudott az eredeti szándék szerint alakulni a cselekvés. Mind inkább az ösztönösség kerítette hatalmába a tömeget, ami egyre inkább a tragédia felé, mint az eredeti szándék irányába taszította az utcai eseményeket. Nem különültek el, markánsan egymástól a szocializmus megújítását óhajtók azoktól, akik fel akarták számolni a szocialista vívmányokat.

 

S hogy ennyire bonyolulttá vált a helyzet, abban jelentős szerepe volt magának Nagy Imrének, aki ekkor már a kormány feje volt. Tehetetlensége miatt a legképtelenebb kompromisszumokba is bele ment. Az már körvonalazódott, hogy a szélsőséges erők akarata kezd egyre erőteljesebben érvényesülni. A kormány, élén a kommunista múltú Nagy Imrével, nem tett semmit a konszolidáció érdekében, sőt fedezte a fehérterror kialakulását. Látva ezt a jobboldali erők, vérszemet kaptak és megindították a szervezett gyilkolást, a kommunisták elleni hajtóvadászatot.

 

Nagy Imre titokban várta, hogy nyugatról megkapja – a propaganda gépezet által ígért – segítséget, amivel megszilárdíthatja hatalmát, melyet mindennél jobban imádott. Szerencsére a konkrét katonai segítség elmaradt. Nagy Imre csúnyán át lett verve! Ugyanis a nyugati hatalmaknak eszük ágában sem volt katonai segítséget adni, mert azzal tisztában voltak, (nem úgy, mint Nagy Imre) hogy egy konkrét beavatkozás, Európára kiterjedő fegyveres konfliktust idézne elő, s ez nem állt érdekükbe a nyugati köröknek. Ebben a helyzetben el kellett dönteni valakinek, vagy valakiknek az ország további sorsát, még az előtt, mielőtt létrejönne egy beláthatatlan következményekkel járó polgárháború.

 

1956. október 23.-án éjjel 11 órakor összeült az MDP Központi Vezetősége. Először az új kormányt állították össze.            A miniszterelnök Nagy Imre lett. Majd a Politikai Bizottság Kép megválasztására került sor. A régiek közül sokan kiestek, helyükre Kállai Gyula, Nagy Imre, Szántó Zoltán, Losonczy Géza és Donáth Ferenc kerültek. Ezen a Pol. Biz. ülésen, Marosán György javasolta a szovjet páncélos egységek bevetését. Rövid vita után a javaslatot a testület elfogadta, köztük Nagy Imre is. Ezt követően Nagy Imre kormánya sürgős kéréssel fordult a szovjet kormányhoz. Egyelőre csak harckocsik és páncélos egységek bevetését kérte. A Minisztertanács, pedig statáriumot rendelt el. De ugyanekkor meghirdették azt is, hogy aki 13 óráig leteszi a fegyvert, mentesül a statáriális eljárás alól. Jellemző volt a kormány határozatlanságára, hogy a fegyverek leadásának határidejét, a 13 órát 14-re, 16-ra, majd 18 órára módosította. Az utca vezérei észrevették a bizonytalanságot, ami mégnagyobb erőt és lelkesedést adott számukra.

 

 

Kép A párton belül is óriási ellentétek feszültek. Nagy Imre miniszterelnök és Gerő Ernő, a párt első titkára között is dúlt a harc. Az ügyet kénytelenek voltak testület elé vinni. Ezen a PB. Ülésen Gerőt le is váltják, helyette Kádár Jánost választják a párt első titkárának. Arról is határozat született, hogy mostmár nem lehet halogatni, ki kell állni a tömegek elé, és mondani kell valamitKép . Irányt kell adni a további eseményeknek. Délután öt órakor elhangzik Nagy Imre rádióbeszéde, melyben a következő hangzott el. Kis létszámú ellenforradalmi felbujtók fegyveres támadást indítottak a Népköztársaság rendje ellen, amelyet Budapest dolgozóinak egy része – az ország helyzete miatt érzett elkeseredésében – támogatott. Tehát Nagy Imre ellenforradalmi felbujtóknak nevezte azokat, akiket ma szabadság-harcosoknak neveznek. Ez után Kádár János mondott beszédet a rádióban. Ifjúságunk egy része békésnek indult, és a résztvevők nagy többségének céljában becsületes felvonulása néhány óra multán, a bekapcsolódott népellenes ellenforradalmi elemek szándékai szerint, a népi demokrácia államhatalma ellen irányuló fegyveres támadássá fajult. Kádár János is egyértelműen ellenforradalmi cselekménynek minősíti az ifjúság megtévesztőit. Ebben a két rádióbeszédben tehát, azonos volt Nagy Imre és Kádár János álláspontja. Ellenforradalmi felbujtók, ellenforradalmi elemek indítottak fegyveres támadást. Ebben a kérdésben tehát nem kellene a mai politikának újabb vitát kezdeményezni, és nem kellene megkérdőjelezni a két egybehangzó állítást. El kellene fogadni a hiteles dokumentumokat, és azokat helyén kellene értékelni, és főleg nem kellene kétféle képen magyarázni.

 

Mivel 1956 esetében senki sem hajlandó egybehangzó deffiniciót elfogadni, ezért a jelenlegi politika álláspontja megosztott. Vagyis ne is várjunk megbékélést ez ügyben, mert a jelenlegi politikai viszonyok között csak próbálkozások lehetnek, igazságtétel viszont nem. A mérleg nyelve mindig abba az irányba fog kilengeni, amelyik irány harsányabban bizonygatja a maga igazát, vagy hazugságát. A tartós egyensúly viszont kizárt. A pártok egymás közötti harcában állandó konfliktust teremtő eszközként fog szolgálni, és a rendszerváltás óta erre is használják.

 

          

                                                                                   

                                                                                      Mihály János

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Miskolc

(Varsai László, 2016.05.21 01:44)

Magyarországnak nem volt természetes eleme a kommunizmus.
Ezt ránk erőltették, mi megpróbáltuk lerázni többször is.

Az 1956 -os felkelés természetesen szabadságharc volt !

Miután a szovjetek azt is leverték, legalább a rabság enyhült
a kádár korszakban, aztán az életképtelen rendszerből
kikullogott végre a bukott szovjet. Ha 1948 -ban valódi
demokratikus választások lettek volna és nem a kgb-avh
által elcsalt eredmény, akkor már rég átestünk volna az
első gyerekbetegségeken, ami egy demokráciában szükséges.
Igy ezt most kezdtük csak, az idióta bolsevikok miatt.

Soha többé kommunizmust és persze fasizmust sem !

8181 Berhida, Kossuth u. 26/1.

(Jeschitz Antal, 2008.11.15 22:39)

A leírt szöveg maga a színtiszta igazság. 1956-ban ellenforradalom zajlott. Nagyon jó, hogy sikerült leverni. Most már azért úgy látom, hogy nem kellett volna Nagy Imrét és társait kivégezni, mert később szembesülhettek volna tetteikkel. Én akkor még csak kis gyermek voltam, de édesapám részt vett az ellenforradalom leverésében. Legalább volt 30 - 40 évem, amit a szocialzmusban élhettem le. Sok minden nem tetszett a késői Kádár-korszakban, de meg lehetett volna javítani a dolgokat. Most azon dolgozom, hogy túléljem ezt a mocskos kapitalista rendszert. A Fehér Könyvet pedig újra ki kellene adni. Ha Wass Albertet, vagy a Mein Kampf-ot szabad, akkor a Fehér Könyvet miért nem?