Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1956-ról, szemérmesség nélkül! (1. Rész.)

2008.10.29

 

 

 

1956-ról szemérmesség nélkül.

                                            1. Rész.

 

Amikor az agyon elemzett 56-os eseményekről beszélünk, nekünk baloldaliaknak meglehetősen szemérmesek a megnyilvánulásaink. Kerülgetjük az igazságot, mint macska a forró kását, ahelyett, hogy a konkrét tényeket tárnánk a nyilvánosság elé a maga valós állapotában.  De mire jó ez a szemérmesség? Legfeljebb arra, hogy a jobboldalt mégjobban felbátorítsuk, és egyre merészebb hazugságokra ösztökéljük?   Esetleg arra, hogy az ifjúság félrevezetéséhez, hamis történelmi tudatának kialakításához asszisztáljunk? De lehet, hogy az amúgy is labilis társadalmi béke fenntartása érdekében tesszük? Hivatkozhatunk bármire, a baloldal magatartása helytelen ez ügyben. Hiányzik belőlünk a határozottság és az őszinte, hiteles meggyőző erő.               

           

Minden hamis állítást hiteles dokumentumokkal kell visszaverni, és könyörtelenül érvelni. S ez különösen fontos azért, mert már több mint ötven év telt el az események óta, és az igazságnak nem szabad feledésbe merülnie. De fontos azért is, mert a Schmit Mária féle retorika egyre erősödik. A társadalom egyre nagyobb táborán erezhető a félrevezetettség állapota. S a hírközlő szervek is egyre hatékonyabb támogatást adnak ehhez a félrevezető politikához. Abban, pedig még komolyabb a felelősségünk, hogy mennyire hiteles történelmi ismeretekkel fog rendelkezni a felnövekvő ifjúság, mert tőlük függ, hogy apáik cselekedete milyen megítélést fog kapni az utánunk jövő évtizedek során. A társadalmi béke megőrzéséről, pedig csak annyit, hogy nem a féligazságokon és az óvatos mellébeszéléseken múlik. Ezek csak összezavarják a valós igazságra áhítozó állampolgárt, amit eddig sikerült is elérnie a rendszerváltó politikának.

 

S hogy így alakult a helyzet, abban nekünk is van némi felelősségünk! Ezért ne csodálkozzunk azon, hogy elfordulnak tőlünk az emberek. Ne csodálkozzunk azon se, hogy nemkívánatos párttá váltunk. Ugyanis a rendszerváltó politika szerint mi voltunk azok, akik megfosztottuk a népet a demokráciától, a szabadságjogoktól, az emberhez méltó élettől. Tehát minket tettek felelőssé azok, akik hatalmasságok voltak annak idején, és most ismét azzá váltak, mert ravasz fondorlattal kifaroltak a felelősségvállalás alól, noha ez ügyben nem is terhelte őket felelősség. Most viszont annál nagyobb felelősség terheli a Pozsgay, Szűrös, Horn, Csintalan és a többi rendszerváltó hatalmasságokat, akik elárulták azt az eszmét, amely eszme akkor, a hatalomba emelte őket. S árulásuk jutalmául most ismét hatalmat kaptak. Így lesznek az elvtársakból urak, és így lett az ellenforradalomból népfelkelés.

 

Térjünk akkor rá a konkrét eseményekre. Annyi bizonyos, hogy a diákság – előbb betiltott, majd engedélyezett – tüntetésével kezdődtek az események. Számos dokumentum igazolja, hogy a tüntetések célja nem a szocialista rendszer megdöntése volt, hanem a szocialista Kép építés során elkövetett hibák kijavítása. Ezt bizonyítja az 1956. október 23.-án, megjelent debreceni Néplap vezércikke is. Címe: A debreceni egyetemi, főiskolai és középiskolás fiatalok követelik:(Követelésük húsz pontból állt, melynek zárómondata fogalmazza meg a célt tisztán és félreérthetetlenül). Meggyőződésünk, hogy –e határozatban és követelésekben a marxizmus elvi alapján állunk és nyilvánosságra hozatalával, tudatosításával az új szocialista politika, a demokratikus kibontakozás ügyét szolgáljuk. Ez világos beszéd! Itt semmiféle rendszerváltásról, a szocializmus megdöntéséről nem volt szó. A szocializmus, a marxizmus, a kommunisták, az ÁVH és a „ruszkik” gyűlölete akkor került napirendre, amikor a köztörvényesek elárasztották az utcákat, amikor Mindszentit kiszabadították, és megtartotta rádióbeszédét és a nyugati propaganda – összefogva a klerikális reakcióval – elérte a naiv és jóhiszemű tömeget. Sem a békésen tüntető diákság, sem az öntudatos munkásember nem lincsel az utcán. Ilyen és ehhez hasonló hiteles írások az ország számos területén fellelhetők. Elő kell ezeket szedni, leporolni és a nyilvánosság elé tárni.

           

Közben zajlottak az események. Amíg a diákság békésen tüntetett a fővárosban és vidéken, addig a hátuk mögött az ellenforradalmi erők már fegyveres támadást indítottak a budapesti repülőtér ellen, a pályaudvarok, a rádióállomások, a telefonközpontok és a katonai fegyverraktárak ellen. Estére már a rádió épületét ostromolták a szakszerűen megszervezett fegyveres csoportok. Erről a diákság semmit nem tudott. Ha kiderül számukra idejében, hogy mit művelnek a nevükben és a hátuk mögött, más fordulatot vesz az ő tüntetésük is.

 

A zajló események során, idővel az utcán lévő tömegek összetétele, jelentősen megváltozott. Kinyitották a börtönök kapuit. Kiszabadultak a volt fasiszták, a háborús bűnösök, a köztörvényes bűnözők, akik végleges szabadulásuk reményében szintén bekapcsolódtak a Kép véres ütközetbe. A tragédia súlyát növelte az is, hogy részben szociális, részben nacionalista demagógiával a forradalmi romantikára, vagy csak a kalandra vágyó fiatalok százait állították maguk mellé, akik testben, lélekben és erkölcsileg összetört emberekké váltak, amikor kiderült számukra is az igazság.

            

 

Október 30.-án már a Budapesti Pártházat ostromolták. Az ostromlók körében – a düh és az elszántság fokozása érdekében – elhíresztelték, hogy foglyokat őriznek a pártház pincéjében. Több órás ostrom után berontottakKép a pártházba az ellenforradalmárok és vandálok módjára viselkedtek a bentlévőkkel, köztük az asszonyokkal szemben is. Kállai Éva nem akart az ellenforradalmárok kezére kerülni, ezért levetette magát az emeletről. Sérüléseibe bele halt. Negyven éves volt és három gyermeket hagyott árván. De megölték a fehér zászlóval kilépő Mező Imrét, Asztalos Jánost, és Papp Józsefet is, akik tárgyalni szerettek volna a további vérontás elkerülése érdekében. Asztalos Jánosnak négy fia maradt árván. A pártház védelme során vesztette életét a harminckét éves Lakatos Péter és Szabó Lajos is.   

 

 

A mai politika – módszerein - változtatva egyre inkább érzelmi alapokra helyezi a történteket, melynek célja, lelkiekben is elfogadtatni sugallatukat, mivel azok maradandóbbak és könnyebben elfogadhatóak, különösen a részleteket és az igazságot konkrétan nem ismerőKép fiatalság számára. Ezért hivatkoznak egyre többet a fiatalon kivégzett Mansfeld Péterre is. (Róla külön fejezetben tárjuk fel az igazságot). Részletekkel ebben az esetben, - szándékosan - nem szolgál a jobboldal, mert az másként világítaná meg a helyzetet, de az érzelmek felkavarására így is kiválóan alkalmas. Azt viszont tudatosan elhallgatják, ami a másik oldal tragédiája volt. Hány ártatlan embert gyilkoltak meg brutális kegyetlenséggel olyanokat, akiknek semmi köze nem volt sem a politikához, sem a konkrét eseményekhez. Hány gyermek maradt árván, akik azóta felnőttek, és most a szemük közé vágják szüleik bűneit, miközben elismerően nyilatkoznak, sőt kitüntetik azokat, akik a tragédia előkészítői, szervezői, konkrét résztvevői voltak, akik kezéhez megannyi ártatlan ember életének kioltása tapad.

 

A Magyar Rádió védelme külön figyelmet érdemel.      Az épület felügyeletét békeidőben fegyver nélkül látták el. A tragédia bekövetkezte miatt külön megszervezték a védelmét, ami szintén fegyver nélkül történt. Kovács László őrnagy önként jelentkezett a védelemre. Fegyvere neki sem volt. Bízott az igaz szó erejében. De a félrevezetett tömeget már semmivel sem lehetett jobb belátásra bírni. Berontottak az épületbe és géppisztolysorozat volt a válaszuk az őrnagy jóhiszeműségére. Harminchárom évesen, fegyvertelenül lett a gyilkosok áldozata. Védtelen katonákra, pedig még a háborúban sem lőnek. Itt viszont az erkölcs és az etika ismeretlen fogalom volt, amit nem is lehetett számon kérni egy szedett-vetett csőcseléktől. Az ilyen magatartás ugyanis nem jellemző sem a forradalmárokra, sem a népfelkelőkre. Hasonló képpen járt Magyar László is, aki szintén fegyvertelenül ment ki az épület elé, hogy jobb belátásra bírja a tömeget. A kérlelő szóra egy pisztoly golyó volt a válasz. Harmincegy éves volt. Az ilyen epizódok, amilyenek sűrűn előfordultak október 23.-án, egyértelművé teszik, hogy melyik oldalon álltak a gyilkosok, és melyiken az áldozatok.

 

De az emberi sorsoknak, tragédiáknak ezzel még nem értünk a végére. Turner Kálmán részt vett a Pesterzsébeti Pártház fegyveres védelmében. Október végén néhány társával megkezdték a párt újjászervezését. Fegyveres banditák törtek rá a lakásán, és bestiálisan meggyilkolták felesége és gyermekei szeme láttára. Az ilyen szadizmus és kegyeletsértő magatartás sem jellemző a népfelkelőkre. Ilyen brutalitásra csak köztörvényes bűnözők és közönséges gyilkosok képesek. Szalai Sándor, aki a Hadtörténeti Intézet parancsnoka volt, szintén harcolt az ellenforradalmárok ellen. Őt is brutális kegyetlenséggel gyilkolták meg, apósával együtt. Kalmár József a csepeli tanács elnöke volt. Ellene, valóságos hajtóvadászatot rendeztek. Végül a csepeli Királyerdőn bukkantak rá. Itt oltották ki az életét. 

Jakab Károlyt azzal bízták meg, hogy a Gorkij fasorban lévő élelmiszer raktárt őrizze, nehogy a garázda elemek feltörjék. Október 29.-én a lakásából kilépve orvlövészek szíven lőtték. Harminckét éves volt. 1957. január 12.-én Bojti Imre este a Nádor utcában egy gyanús személyt igazoltatott, aki pisztolyt rántott és közelről lelőtte. A feleségét a tragédia annyira megviselte, hogy röviddel utána ő is meghalt. Három gyermekük maradt árván.

 

De lehetne sorolni szinte vég nélkül az emberi sorsokat, tragédiákat, amit valamilyen okból, talán éppen szemérmességből folyamatosan elhallgatunk. De hogy eddig ezt helytelenül tettük, az igencsak közel áll az igazsághoz. A hallgatásunk is nagymértékben hozzá járul ahhoz, hogy manapság ilyen egyoldalúvá vált 1956 megítélése. Nem tartható az, hogy csak a jobboldali álláspont váljon uralkodóvá, mert közel sem áll az igazsághoz, csak a rendszerváltó politika igazolására szolgál és nem a magyar történelem egy kis szeletének az objektív megítélésére. Határozott történelmi hamisítások zajlanak 56-tal kapcsolatban, amit nemcsak a jobboldal, hanem a bal-liberális politika is magáévá tesz. Ezért van szükség arra, hogy előszedjük azokat a hiteles archív anyagokat, amelyekkel bizonyítani tudjuk álláspontunkat, és le tudjuk rántani a leplet napjaink nagy „forradalmárairól.” Mondjuk el, hogyKép a Korvin közben és a Széna téren micsoda népirtás folyt. Mondjuk el és bizonyítsuk, hogy a Köztársaság téren a pártházból kijövő, és kezüket feltartó kiskatonákra sortüzet zúdítottak Szedjük elő azokat az archív felvételeket, amelyeken jól látható, hogyan akasztják a kommunistákat, ÁVH-sokat, és mindenkit, aki a csőcselék számára gyanús volt, vagy ha valaki elkiáltotta magát, hogy ez is kommunista. De azokat a felvételeket is be kell mutatni, ahol gépkocsi után kötik őket, úgy vonszolják végig az utcán a szadista hóhérok, akik az események után jogosan lettek felelősségre vonva, de belőlük a rendszerváltás hősöketKép kreált. Ezekről rengeteg felvétel készült, amit vándorkiállítás keretében mutatták be az egész országban, városok, falvak művelődési házaiban, a nagyüzemekben. Hol vannak ezek? A Terror Házában biztos nincs, mert akkor ennek lenne a legnagyobb nézettsége. De ilyenekkel nem igen dicsekszik az erősen jobboldali nézeteket valló igazgatónő sem. De a hírközlő szervek is csak azokat szerepelteti, akik a felforgató tevékenységben részt vettek. Vagy ők, vagy a hozzátartozók egyre-másra adják a legképtelenebb nyilatkozatokat, saját múltjuk fényezése és mindenféle előnyökhöz jutás reményében. A másik oldal képviselői pedig nincsenek napirenden. Mintha a felakasztottaknak, a meglincselteknek és az ártatlan kiskatonáknak nem volnának hozzátartozóik. De a két ellentétes oldal túlélőit is le lehetne ültetni egymással szemben, hogy ismertté válhasson mindkét fél verziója. Ehhez azonban nincs bátorsága a tisztelt rendszerváltó uraknak, mert az igazság kiderülése az ő hatalmuk veszélyeztetését jelentené.

 

Tehát az a legfontosabb, hogy kiderüljön a valódi igazság. Gátat kell vetni annak, hogy 1956-ot összemossák 1848-cal, ellenforradalomból népfelkelést varázsoljanak. S ezt nem teheti meg senki más, helyettünk.

 

 

                                                                                    

                                                                                                               Mihály János

 

                                                                                    

 

 

 

           

                                                          

                                   

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Az a szomorú igazság 1848-ról

(r, 2012.10.27 12:22)

, hogy a kisembert akkor is csak átverték. Az áprilisi törvények megtagadták a szegény ember képviseletét (cenzus). Illyés Puszták népében leírta, hogyan viszonyult a józan parasztság '48-hoz. Menekült előle... Az igazi Kossuth silány államférfi, félművelt akarnok volt. Amolyan XIX. századi Orbán Viktor...