Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kézre került Radovan Karadzsics!

2008.07.24

            Elfogták Radovan Karadzsicsot!

 

Kép A napilapok szinte mindegyike vezércikknek számító szenzációkkal szolgált az olvasóknak, Radovan Karadzsics elfogása kapcsán. Beszámolnak arról, hogy a boszniai rendőrség egy razzia keretében a háborús bűnökkel vádolt és 12 éve bujkáló volt boszniai szerb elnökre. Értesülések szerint két volt testőrénél rejtőzködött. Ennél a két testőrnél a rendőrség azonnal házkutatást tartott, és lefoglaltak fontos dokumentumokat és számítógépeket. A főnök rátalálása után még nagyobb elánnal keresik Ratko Mladicsot is, akit szintén háborús bűnök, elkövetésével vádolja a Hágai Nemzetközi Törvényszék.

 

Radovan Karadzsics családja a Szarajevó melletti Pale városában él, akik szintén megszenvedik a családfő múltbéli szereplését. Elvették az útlevelet a feleségtől, a lányától és a vejétől is. Azt nem tudni, hogy fiától, Szasától miért nem vonták be az útlevelet. Jólértesült hírek szerint az lehet az oka, hogy balesete miatt őt még nem sikerült kihallgatni. Azt azonban közölték a hivatalos körök, hogy ő sem ússza meg a szabad helyváltoztatás korlátozása nélkül. Miroslav Lajcak nemzetközi főmegbízott közölte, hogy a családtagok nemzetközi, pénzügyi és utazási korlátozások alá tartoznak, ezért megkülönböztetett figyelemmel lesznek ezek betartására. Emellett azt is vizsgálják, hogy a családtagok közül játszott –e szerepet a családfő bújtatásában. Egy magas rangú diplomata azt is mondta, hogy a volt elnök családja és a bujkáló Karadzsics végig tartották a kapcsolatot, ezért akár segíthettek volna a kézrekerítésében. Naiv lehet az a diplomatat, aki feltételezi, hogy egy férjet, egy apát a család bármely tagja képes lenne feljelenteni.

A Bosznia-hercegovinai ügyészség azonban nem elégszik meg a volt elnök családtagjaival szemben indított vizsgálattal. Ugyanezt tették Ratko Mladics volt szerbiai hadseregparancsok, és több háborúsbűnök elkövetésével vádolt személyek családtagjaival szemben is.

 

S most, hogy Belgrád volt elsőszámú vezetőjét elfogták, kiderült, hogy sokan másként ítélik meg politikai szerepét, mint a Jugoszlávia szétverése után létrejött hatóságok első emberei. Egymást követik a tüntetések volt főnökük mellett. Rohamrendőröknek kellett szétverni Belgrádban a tüntetőket. A többnyire fiatalokból álló demonstrálók üzletek bútoraival, kövekkel támadtak a rohamrendőrökre. A hírek szerint a tüntetők között volt Karadzsics testvére Luka, és a Szerb Radikális Párt vezetője, Alekszandr Vusics is. Egy másik alkalommal egy belgrádi bíróság előtt tüntettek a radikálisok, mellyel azt kívánták az igazságszolgáltatás tudomására hozni, hogy ellenzik Karadzsics kiadatását a Nemzetközi Törvényszéknek.

 

Úgy tűnik azonban, hogy kiadatása elkerülhetetlen, mivel az EU-hoz való csatlakozás egyik feltétele a háborús bűnösök kézrekerítése és a nemzetközi hatóságok rendelkezésére bocsátása. Vladilír Vukcsevics – a háborús bűncselekmények ügyében illetékes szerbiai ügyészség vezetője – kijelentette belgrádi sajtótájékoztatóján, hogy a Karadzsics kihallgatását követően, már közölték is vele a hágai Nemzetközi Törvényszék vádiratát. Az ügyészség vezetője azt is elmondta, hogy a kiadatáshoz szükséges összes feltételek a rendelkezésre állnak, így a Hágába szállításának nincs semmiféle akadálya.

 

A hírek arról is szólnak, hogy a bujkálás 12 éve alatt Karadzsics végig a hatósági szervek szeme előtt volt inkognitóban. Egy klinikán dolgozott Drágán Dabics néven Belgrádban. A pletykák arról is szólnak, hogy olyan sikeres maszkírozást hajtott végre magán, hogy sem a munkaadója, sem a bérelt lakás tulajdonosa nem is sejtette, hogy milyen fontos személy közelébe kerültek. Az igazságszolgáltatás ilyen esetekben viszonylag gyorsan dolgozik. Állítólag már a leendő cellája helyét is kijelölték. De az is elterjedt, hogy Karadzsics nem kér ügyvédet, saját maga látja el védelmét. Az ötlet lehet, hogy Szaddam Husszeintől származott. Belgrád népe viszont azóta sem nyugodott bele volt főnökük elfogásába. Szinte rendszeressé váltak a zavargások, a tüntetések. A megkérdezett lakosság egy jelentős része úgy nyilatkozik, hogy nekik nem ártott Karadzsics, és nem is lett volna semmi probléma, ha az amerikaiak nem avatkoznak be országuk belügyeibe. Az elnök képe azóta is kint van a kocsmák, egyes magán üzletek falán, amit a hatóság figyelmeztetése ellenére sem hajlandóak levenni.  (Mihály J.)

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.