Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gondolatok a tiltott

2011.05.12

                Gondolatok a tiltott és a „nem tiltott”

                         önkényuralmi jelképekről.

Előszó!

Úgy tűnik, hogy ez az írás mára már aktualitását vesztette. Ugyanis csak létezik egy demokratikus és független bíóság Európában, amely olyan jogerős határozatott hozott, hogy a vörös csillag nem tartozik az önlkényuralmi jelképek közé. És ezt az MMP-2006 marxista pártja harcolta ki Vajnai Attila pártelnök áldozatvállalása révén. Szükség volt erre azérzt, mert egy demokratikus jogállamnak nevezett Magyarországon ezt nem így gondolták és még ma sem így gondolják. Épp ezért mégsem hiába való ez az írás. Tudja meg mindenki, akit ez a téma foglalkoztat, és tudják meg azok a történelemhamisító politikusok is, hogy mi is a valóság vörös csillag ügyben.

Az önkényuralmi jelkép, mint fogalom, a rendszerváltás idején vált közismertté. Ugyanis a rendszerváltó politika kezdeti időszakában olyan sürgős rendeletek és törvények megalkotását tartották szükségesnek a politikusok, amelyekkel biztosíthatták a még zajló, de magában sok bizonytalanságot hordozó események visszafordíthatatlanságát. Ezek között szerepeltek az olyan rendelkezések is, melyek célja az volt, hogy az előző rendszerrel való szembefordulását, illetve az eljövendő rendszer előnyeinek megkedveltetését erősítsék a lakosság politikai tudatában. Mivel ezek megszületését sürgősségi okok indokolták, ezért egyik-másiknem kellő körültekintéssel, politikai megfontoltsággal jött létre. Ilyen félre sikeredett törvény volt – többek között – az önkényuralmi jelképekről szóló is.          

Alapvető hibája az volt, hogy nem tisztázta magát a fogalmat. Ha ezt megteszik, világossá válik, hogy van köztük olyan, amelynek tiltása indokolt, és van olyan, amelynek nem. Ebben az aspektusban a fasiszta és a kommunista horogkereszt.-1..pngjelképekről van szó. De ha a fogalom tisztázása megtörténik, akkor az is kiderül, hogy nemcsak két – célirányosan kiragadott – jelképre kell leegyszerűsíteni ezt a problémakört, hanem többre.  Ha valóban az a cél, hogy minden olyan szimbólum, amely valamilyen formában kötődik a népirtáshoz, az emberiség ellen elkövetett bűnökhöz, akkor azokról is beszélni kell. Főleg azért, mert a népirtás a tény és nem az, hogy XXXmilyen okból és céllal követték el azokat. Vannak politikai, vallási, világnézeti, etnikai, stb. okokból elkövetett bűntettek, de ezek közül egyik sem fogadható el, egyik sem, tolerálható akkor sem, ha a pillanatnyi politikai helyzet úgy kívánja. Csak népirtás van, csak emberiség ellen elkövetett voros-csillag.4..pngbűnök vannak, amelyek megvalósulhatnak ugyan politikai okokból, de megítélésük csak erkölcsi-etikai szempontok alapján történhet. Az önkényuralmi jelképekről szóló törvény, pedig egyértelműen politikai szándékból jött létre.  S ha jól bele gondolunk, elsősorban nem is a fasiszta jelképek tiltása miatt, hanem a kommunista jelképek miatt, mivel az éppen ezt szimbolizáló rendszer megdöntésén, lejáratásán fáradoztak. De túl átlátszó lett volna a helyzet, ha csak a kommunista jelképeket tiltották volna be. Így – végső soron – a kényszer vitte rá a törvényalkotókat arra, hogy a fasiszta jelképek tiltásáról is rendelkezzenek. Ha ezt nem tették volna meg, azzal felnyitották volna a nép szemét, elárulták volna igazi szándékukat, és az ellenkező hatást váltották volna ki. Ez esetben – talán – a rendszerváltás is más irányú fordulatot vett volna. Márpedig a cél nem ez volt! 

A törvény – végül is – megszületett, amely igencsak megosztotta a közvéleményt. A vita középpontjában az állt, hogy kereszt.jpgmiért kellett ennyire leszűkíteni ezt a hihetetlenül bonyolult, az emberiség egészét érintő davidcsillag.jpgkérdést. Csak vörös csillag és horogkereszt létezik? És mi van a többiekkel? Miért nem szól a fáma a keresztény és a zsidó jelképekről, vagyis a keresztről és a Dávid csillagról? Pedig ezek mögött is hatalmas politikai erők tömörülnek. Létrejöttük, fennmaradásuk, elterjedésük folyamatában óriási véráldozatok játszottak szerepet, melyek a mai napig nem kerültek nyugvópontra. Miért félünk ezekről is nyíltan beszélni?

 

A válasz viszonylag egyszerű! Az egyházak, egyes vallási irányzatok ma is hatalmas politikai erővel, befolyással és anyagi háttérrel rendelkeznek. A világpolitikában ma is meghatározó szerepet játszanak, noha eredeti feladatuk és rendeltetésük egészen másra jött létre az által, akinek a nevében cselekedtek és cselekednek ma is. És ezeket sem lehet másképpen interpretálni, mint úgy, hogy amit elkövettek tragikus véráldozatok formájában, azt az emberiség ellen követték el. Ezek éppen olyan önkényuralmi felfogás következményei voltak, mint a francia forradalom, a magyar szabadságharcok vérbefojtása, vagy Hitler, Mussolini és Szálasi népirtó cselekedetei, még akkor is, ha abban az időben ez a fogalom még ismeretlen volt.         

Nyilvánvaló, hogy a rendszerváltó politika ezeket annak idején nem hozhatta szóba, mert ezzel a rendszerváltás ideológiai alapja rendült volna meg. Az igazságérzet viszont azt követeli, hogy erről is beszélni kell még akkor is, ha egyesekből kellemetlen érzéseket vált ki. Másokból viszont – annak idején – az váltott ki kellemetlen érzést, amikor nyíltan vágták a szeme közé. Hogy „agyagba döngöljük a kommunistákat.”    

 

Ahogy az éremnek, úgy az igazságnak is két oldala van. S ez így lesz addig, ameddig ellentétes érdekek léteznek. De létezik demokrácia is, ezért az ellentétes oldal is kinyilváníthatja a maga igazságát anélkül, hogy félnie kelljen valamitől. Következzék akkor a másik oldal igazsága oly módon, hogy az agyonbeszélt jelképekről csak utalásszerűen, az agyonhallgatottról, pedig átfogó részletességgel. 

Kommunista jelképek.

sarlo-kalapacs.1..pngA vörös csillag, a sarló és kalapács, a vörös zászló, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom, a munkás-paraszt szövetség, a társadalmi egyenlőség szimbólumai, vagyis a – politika tágabb értelmezésében – a baloldal jelképe volt.1956-7.jpg

Vörös csillag volt a sapkájukon, vörös zászló volt a kezükben azoknak, akik megdöntötték a cári önkényuralmat. Vörös csillag volt a sapkájukon, vörös zászló a kezükben azoknak, akik kinyitották a haláltáborok kapuit, visszaadták a szabadságát azoknak, akik túlélték a nácizmus embert gyalázó rémtetteit. És vörös csillag volt a sapkájukon azoknak a kiskatonáknak is, akiket 1956-ban brutálisan meggyilkoltak, - kegyeletsértő módon – lábuknál fogva fára, vagy lámpavasra akasztottak, holott semmi közük nem volt a politikához.  Világos tehát, hogy ezek a jelképek mind az önkényuralmi rendszerekkel való szembenállást és nem a velük való azonosulást szimbolizálják. Ezért tiltásuk nem indokolt.                                                   

Fasiszta jelképek.

horogkereszt..jpgA vörös csillaggal ellentétben, a horogkeresztes, a nyilaskeresztes jelvények, zászlók, karszalagok, stb. a társadalmi megosztottság, a rasszizmus, a kirekesztés politikájának anyilaskereszt..jpg szimbólumai. A politika tágabb értelmezésében, a jobboldal jelképei voltak. Horogkeresztet viseltek azok, akik ötven millió ártatlan ember halálát okozták világuralmi törekvésükkel. Horogkeresztet és nyilaskeresztet viseltek azok, akik négyszázezer zsidó életét oltották ki gázkamrákban. Ezek a jelképek tehát a faji megkülönböztetés, a társadalmi egyenlőtlenség szimbólumai, az önkényuralmi rendszerek magtestesítői. Ezért tiltásuk jogos és indokolt.                                                                                   

Nem tiltott önkényuralmi jelképek.

És akkor következzenek azok a jelképek, amelyekről hallgattak annak idején és hallgatnak ma is politikusaink. Kezdjük a kereszténységgel. Mi is történt kétezer éves létezésük során? A róluk való hallgatás oka nyilvánvaló. Az egyházaknak még ma is nagy a befolyása a lakosság körében. Álszent politikájukkal, a minden földi problémát és szenvedést megoldó mennyország ígéretével ma is lelki terror alatt tudják tartani elsősorban a lakosság műveletlenebb rétegét, és a tapasztalatlan ifjúságot. „Aki él és hisz bennem, az nem hal meg soha.” (János ev. 11: 26.) „Boldogok vagytok szegények, mert tiétek az Isten országa.” (Lukács ev. 6: 20)

De jelentős a befolyásuk a műveltebb és a gazdagabb rétegek körében is, noha részükre semmi jót nem ígérnek. Ellenkezőleg! „Jaj, nektek gazdagok, mert megkaptátok vigasztalástokat.” „Jaj, nektek, akik most jóllaktatok, mert éhezni fogtok.” „Jaj, akik most nevettek, mert szomorkodni és sírni fogtok.” (Lukács ev. 6: 24-25) Ezek a riogatások a gazdagokat egyáltalán nem érdekli. Ezek miatt még egyikőjük sem mondott le gazdagságáról. Itt tehát nem a hit, hanem a kölcsönös egymásrautaltság a mérvadó. A gazdagokat nem érdekli, hogy mi lesz a földi élet után. Evilági boldogulásukkal vannak elfoglalva, amihez hathatós segítséget kapnak az egyházaktól. A segítséget, pedig azzal viszonozzák, hogy a hit látszatát keltik, gazdagságuk és hatalmuk egy kis részéről, pedig lemondanak az egyházak javára. Így tehát mindenki jól jár, kivéve a félrevezetett néptömeg.       

A keresztény hit erőszakos terjesztése a középkorban.

szt.-istvan..jpgCélszerű ezt a fejezetet egy magyar példával kezdeni. Szent István királyunk, a feudális rend megalapítója, a kereszténység erőszakos terjesztője szétzúzta Koppány és Ajtony törzsfők seregét, mert nem kívántak behódolni hittérítő törekvéseinek.  A legyőzött törzs fegyvereseinek nagy része életét vesztette, az élve maradtak, pedig szolgasorba kerültek. De Koppány legyőzése nem elégítette ki nagy királyunk szadista hajlamait. Felnégyeltette, testét négy irányba prédaként mutogatta annak igazolásául, hogy itt csak egy irány lehetséges, ez pedig a kereszténység.   Kegyetlenségének másik jellemző példája, hogy, unokatestvérét, Vazult megvakíttatta, fülébe forró ólmot öntetett csak azért, mert ő sem volt hajlandó a keresztény hitet felvenni.

Államalapító királyunk viselt dolgairól, erőszakos, szadista tetteiről nem beszélnek egyházi méltóságaink, de a keresztény értékekkel kérkedő pártvezéreink sem. Oka Világos! Az államalapítás nagy horderejű tettét nem lehet olyan kicsinyes dolgokkal elhomályosítani, mint néhány törzs, törzsfő, nemzetség kiirtása, néhány-száz lázadó lefejezése, kerékbetörése, megvakítása. A bűntudat még csak fel sem merült ősünkben, pedig ekkor már közismert volt az isteni kinyilatkoztatás, amit tízparancsolat néven ismerünk. Ha ezt komolyan vesszük, akkor kijelenthetjük, hogy halálos bűnök sorozatos elkövetése árán született meg államiságunk, kereszténységünk. (Egyeseket ilyen tettekért lefejeztek, másokat szentté avattak.) 

Tágítva a kört, a kereszténység erőszakos terjesztésének jellemző példái a keresztes háborúk megindítása volt. Viseletükre jellemző volt a felső ruházatukon lévő hatalmas kereszt, amely nem a megbocsátást, a szeretetet, hanem a rettegés, a megfélemlítést, az üldözést jelképezte. 

ii.orban-papa..jpgAz első hadjáratot a clermonti zsinaton (1095) II. Orbán pápa hirdette meg. A cél a „szent föld” Palesztina felszabadítása, a mohamedánok kiűzése volt. Az első szervezett keresztes sereg el is indult a szent földre, 1096 nyarán Bouillon Gottfried lotharingiai herceg vezetésével. A sereg – Magyarországon is átvonulva – eljutott Jeruzsálembe, melyet kemény harcok árán, 1099-ben el is foglaltak. Megalapították a jeruzsálemi királyságot. A lakosság nagy részét lemészárolták. Ezt követően a francia és az olasz lovagrendek Bizánc ellen vonultak. 1204-ben elfoglalták és kifosztották Konstantinápolyt és a földközitengeri szigeteket, ahol a keresztesek vezérei alapítottak államot, és a meghódított területeket a római egyház alá rendelték.

Tragikusan végződött az a keresztes hadjárat, amelyet gyerekek részére szerveztek, 1212-ben. Útközben ezrével pusztultak el a gyerekek. Nagy részük, pedig a rabszolga-kereskedők kezére kerültek.                                                  

ix.-gergely-papa.1..jpgKétségtelen, hogy a XIII. század legkegyetlenebb egyházi intézménye az inkvizíció volt. Feladata az eretnekek felkutatása és megbüntetése volt. Az eretnekek vezéreit tűzhalállal büntették, híveiket lefejezték, vagyonukat elkobozták. IX. Gergely pápa minden országba küldött inkvizítorokat, akik szabadkezet kaptak. Nem is válogattak az eszközökben. IV. Ince pápa, 1252-ben megengedte a kínzóeszközök használatát is. Ezekkel kényszerítették ki az egyház számára elfogadható vallomásokat.

A keresztény Európában egyre rosszabbra fordult a zsidóság helyzete. A keresztes hadjáratok útvonalain fekvő zsidó településeket elpusztították. A vegyesen lakott településeken a keresztényektől csak elkülönülten lakhattak a zsidó családok. Sőt a lateráni zsinat (1215) odáig ment, hogy rendeletben kötelezte a zsidóságot arra, hogy a keresztényektől eltérő ruhát viseljenek, a megkülönböztetés megkönnyítése miatt. Mivel ezt nem tartották be, ezért kötelezték őket arra, hogy ruhájukra sárga foltot varrjanak. Ugye, milyen szembetűnő a hasonlóság? Hova nyúlik vissza a hitleri fasizmus módszere? 

A XIII-XIV. században a hispániai zsidók helyzete is rosszra fordult. Fanatikus prédikátorok szónokoltak a városok terein, a templomok szószékein. Arra tüzelték a népet, hogy ne tűrjék a zsidók uralmát, hanem irtsák ki Krisztus ellenségeit. A katolikus Ferdinánd és Izabella-kasztíliai királynő házasságra léptek, és létrehozták a spanyol inkvizíciót.iv.-sixtus-papa..png Irányítója Tarquemada Tamás, Domonkos- rendi szerzetes volt, a felügyeletet, pedig IV. Szixtus pápa tartotta fenn magának. A spanyol inkvizíciónak is az volt a feladata, hogy felkutassák az eretnekeket, és a színlelésből megtért zsidókat. Amikor már az egész országra kiterjesztették hatáskörüket, olyan nagyszámú zsidó csoportokat találtak, hogy kiirtásukat már ők sem merték elvállalni. Ezért 1492-ben kiutasították őket az országból. Ahova menekültek, ott csak az un. zsidónegyedekben élhettek. Ezeket a XV. századtól „Gettóknak” nevezték. Itt újra előjött egy kifejezés, amit a hitleri fasizmus is átvett. Így fonódik össze az egyházi és a világi brutalitás, így lepleződik le a bennük lévő közös vonás.   

Ezt a kort lezárva, úgy összegezhetjük a kereszténység cselekedeteit, hogy igazságtalan, erőszakos, kegyetlen és brutális. Vagyis, teljesen ellentétes azzal, amit a szentírás alapján, a szószéken és a hittérítő körutakon hirdettek, noha a biblia világosan fogalmazza meg az ilyen viselkedések következményeit. „Mivel te sok népet kizsákmányoltál, te is zsákmányul esel a többi népeknek azért, mert emberek vérét ontottad és erőszakosan bántál országokkal, városokkal és a bennük lakókkal.” (Habakuk könyve. 2: 8.) A biblia tehát megmutatja a cselekvés helyes útját, azonban az egyház csak másokkal szemben követelte meg az elvárható viselkedést. Ők viszont ügyet sem vetve a Biblia intelmeire, csak űzték kisded játékaikat. Gyilkoltak, népeket irtottak ki amennyiben vonakodni mertek a keresztény hitre való áttéréstől. S ahol ezek a szörnyűségek megtörténtek, ott a kereszt is jelen van, és következetesen szimbolizálja a szavak és a tettek különbözőségét.

A keresztény egyházak haladásellenes politikája, vallásháborúk. 

husz-janos-maglyahalala..jpgEz a kor a klasszikus kapitalizmus kibontakozásának a kora. A felfedezések, a gyarmatosítások kora, a reformáció kezdete. A feudalizmus válságával, és a polgárság további erősödésével újra fellángolnak az eretnek mozgalmak. Így volt ez Cseh országban is. Ennek lett áldozata Husz János, a prágai egyetem rektora. Az egyháznak nem tetsző tanaiért 1410-ben kiközösítették, a konstanzi zsinaton eretneknek nyilvánították, és 1415. július 6.-án máglyán elégették. De ugyanerre a sorsra jutott hűséges követője Prágai Jeromos is, akit 1416-ban végeztek ki hasonló okok miatt.

kalvin-janos..jpg

III. Pál pápa a meginduló reformáció elrettentésére újjá szervezi az inkvizíciót, Santum Officium néven. A katolikus egyház tridenti Zsinatával, (1545-1563) elkezdődik, az un. ellenreformáció. Közben Kálvin János – a reformáció atyja – Genf diktátoraként működik. Erkölcsi és fizikai terror alatt tartotta a várost. Emiatt Genf a „református Róma” gúnynevet kapta, Kálvint pedig genfi pápának nevezték el. Akik nem követték tanításait, azokat száműzte, börtönbe csukatta, vagy halállal büntette. Az ő áldozata lett Szervet Mihály, spanyol orvos is, akit Szentháromság ellenes nézetei miatt 1553-ban máglyára vettetett. Kálvin következetességére jellemző volt a boszorkányüldözés is. Rendeletére a genfi börtönök megteltek boszorkányokkal.                                                  

Francia országban is gyorsan terjedt a kálvinizmus. Tagjait hugenottáknak nevezték. Már az első zsinatukon meghirdették a harcot a „bálványimádó” katolikusok ellen. Templomokat, kolostorokat támadtak meg, papokat mészároltak le. A válasz nem váratott sokáig. 1562-ben, Vassyban a katolikusok támadtak a hugenottákra és közülük hatvanat megöltek. Ezzel kitört a katolikusok és a kálvinisták közötti végeláthatatlan háború. Az egyháztörténet emlékezetes szégyenfoltja volt az 1672-ben megrendezett Szent Bertalan éjszakája. A Párizsban összegült hugenottákat lemészárolták a katolikusok. A halottak száma több ezerre tehető. A véres mészárlás tiszteletére Rómában hálaadó istentiszteletet tartottak. Majd olyan érmet verettek, amely hugenottákat, meggyilkoló angyalt ábrázolt. 

Németország sem maradhatott ki a vallásháborúkból. 1608-ban a németországi protestáns fejedelmek szövetségre léptek egymással és létrehozták a protestáns Uniót. Ezt ellensúlyozandó, a katolikusok létrehozták a katolikus Ligát. A két tábor hamarosan össze is csap. A katolikus Liga hadserege 1620-ban, a fehérhegyi csatában leverte a protestánsokat. Vezéreiket kivégezték, vagyonukat elkobozták. Hozzálátnak a katolikus vallás erőszakkal történő terjesztéséhez Németországban. 

A katolikus Liga győzelme Magyarország életében is jelentős szerepet játszott. Ugyanis, Bethlen Gábor rendkívül súlyos bel és külpolitikai helyzetben került Erdély trónjára. Az 1609-ben létrehozott katolikus Liga megszilárdította a Habsburgok helyzetét Európában. A bécsi udvar szembe került Erdély önállóságával, mivel erősen korlátozta az abszolutista politika sikerét Magyarországon. Ezért Bethlen trónra lépésének első pillanatától elkövettek mindent a megbuktatásáért. Tehát a katolikus egyház ily módon is ellensége volt hazánk függetlenségi mozgalmának. A Habsburg önkényuralmi rendszer támogatója volt.

A Habsburg abszolutizmus kiépítését szervezett ellenreformációs terror kísérte. A katolicizmus katonai segédlettel való terjesztését Szelecsényi György esztergomiszelecsenyi-gyorgy-1.-puspok..gif érsek irányította. A városokban elvették a protestánsok templomait, a városi tanácsok protestáns tagjait megfosztották tisztségeiktől. A katolikus vallás egyeduralmának megteremtése érdekében a császár a jezsuiták szolgálatát is igénybe vette. (A jezsuiták a katolikus egyház szerzetes rendjéhez tartoztak, melyek szervezete katonai jellegű volt.) 1561-ben Magyarországon, 1579-ben, Erdélyben is megtelepedtek. A Habsburg ház tagjait nemzeti uralkodóként magasztalták. A katolikus magyar királyság ilyen jól szervezett erők birtokában több száz prédikátort idézett a pozsonyi törvényszék elé. Az ellenük emelt koholt vádak alól csak áttéréssel mentesíthették magukat. Akik ennek nem tettek eleget, azokat eladták, és gályarabként tengethették tovább keserű életüket.

A katolikus Habsburg-ház önkényuralmi politikája ellen tovább folyik a küzdelem Magyarország függetlenségéért. Ezt a harcot most, II. Rákóczi Ferenc, a kurucok nagy vezére irányítja. A küzdelem végül sikerrel jár, mert az ónodi országgyűlésen (1707) kimondták a Habsburg-ház trónfosztását. A magyarság azonban nem sokáig élvezhette függetlenségét, mivel az 1708, aug. 3.-i trencsényi csatában alul maradtak csapataink a császári haderők túlsúlya miatt.

A magyarországi függetlenségi mozgalmak a hosszabb-rövidebb ideig tartó sikerek ellenére, rendre bukással végződtek. A Bocskai, Bethlen, I. Rákóczi György vezette függetlenségi mozgalmak, Thököly hadjáratai minden esetben a főpapok gyűlöletével találkozott. Még a katolikus II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának a legelszántabb ellenségei is a labanc főpapok voltak.

Ezeken, a példákon keresztül is jól érzékelhető, hogy az újkor egyházpolitikája sem enyhült. Erőszakossága, agresszivitása a régi maradt. Még kísérletet sem tettek mások nézeteinek a befogadására, tolerálására. Még a keresztény szervezetek között is állandósul az ellenszenv, a gyűlölet. Kegyetlenül, olykor szadista módon vertek vissza minden ellenük irányuló, vagy velük szemben álló nézeteket. Tehát az önkényuralom képviselői, támogatói voltak ebben a korban is. S a kereszt, mint jelkép itt is folyamatosan jelen van, és hűen szimbolizálja viselőik felfogását, emberi, társadalmi és politikai hovatartozását.

Az imperializmus korszaka.

A kapitalizmus politikai és gazdasági rendszerének világméretű kibontakozása jellemezte ezt a kort. A katolikus egyház mindent elkövet a feudalizmus konzerválása érdekében. Jó oka volt rá, mivel az egyház a feudalizmus viszonyai között gazdasági hatalommal, politikai előjogokkal és állami támogatással rendelkezett.  De erőfeszítései ez úttal hiábavalónak bizonyultak. 

ix.-pius-papa..jpgAz 1800-as évek elejétől Európában forradalmi hullám volt kibontakozóban. 1848-ban, Franciaországban, a német államokban, Ausztriában, Magyarországon, majd a pápai államokban is kitört a forradalom. IX. Pius pápát megfosztották uralkodói hatalmától. A pápa elmenekül, de francia, spanyol és osztrák segítséggel sikerült hatalmát visszaszerezni. Visszaállította a pápai világuralmat. Nem késlekedett kiadni a „Quanta Cura” kezdetű enciklikát és a hozzá csatolt „Syllabust,” melyben elítélt minden olyan vívmányt, amely a francia forradalom talaján született. A jegyzékben kijelenti, hogy a pápaság „Soha nem békülhet meg a haladással és a modern civilizációval”. A Syllabus pedig határozottan elítéli a szocializmust és a kommunizmust, mint a „legszörnyűbb és a legveszedelmesebb tévedések hordozóit.”  

Németország egyesítése után, 1871-ben I. Vilmost a német birodalom császárává kiáltották ki. Bismarck lett a birodalom kancellárja, aki megkeserítette a katolikus egyház életét. Államosította az egyházi iskolákat, felfüggesztette a szerzetesrendeket. Még a világi papokat és a papnevelést is állami felügyelet alá helyezte. IX. Pius – felháborodását kifejezve – levelet írt a császárnak. Az egyházellenes törvények visszavonását követelte. A császár a kérelmet elutasította. A papokat lázadóknak, a katolikusokat pedig a birodalom ellenségeinek minősítette. Tehát bőven volt oka a Szentszéknek, hogy ellene legyen mindennek, ami a feudalizmus felszámolását és privilégiumának elvesztését sürgette.                                                                 

Közben Magyarországon is fontos események zajlanak. Kitört az 1848-49-es forradalom és szabadságharc. 1849. április 14.-én Debrecenben újra kimondják a Habsburg-ház trónfosztását. A katolikus főpapok most is a legélesebben álltak szemben a márciusi eszmékkel, a nemzeti gondolattal, a függetlenségi törekvésekkel, mert féltették feudális kiváltságaikat. A szabadságharc bukását újra az önkényuralom és Hynau rémuralma követte. A tizenhárom aradi vértanú és Batthyány kivégzése csak jelképes megjelenítése volt annak, amit a következő években el kellett szenvednie a magyarságnak, egészen a kiegyezésig. Az egyházi nagyságoknak a megtorlásokhoz szavuk sem volt. Hallgatásukkal ismét kinyilvánították az önkényuralmi rendszerrel való azonosulásukat, és azt, hogy nem áll érdekükben a nemzet függetlenségét támogatni

De hiába követett el mindent a katolikus egyház a feudalizmus konzerválása érdekében, az mégis xiii.-leo-papa..jpgösszeomlott. A kapitalizmus feltartóztathatatlanul tört előre. Ezért sürgősen ki kellett találniuk valamit, amivel alkalmazkodni tudnak az új viszonyokhoz. Ez mindennél fontosabb volt a hatalomból való további részesedésük miatt. XIII. Leó pápa nem késlekedve megteszi az első fontos lépést. Körlevelet ad ki „Rerum novarum” kezdetűt, 1891-ben, amely a kapitalizmussal kötött szövetség híres dokumentuma lett.

Az első részben a szocializmus cáfolatával foglalkozik, és a magántulajdon sérthetetlenségét deklarálja. A második részben azt állítja, hogy a bajok elsődleges orvoslója az egyház tanítása, mely szerint az „egyenlőség és a szenvedés természeti szükségszerűség, az osztályharc, pedig káros, mert a két társadalmi osztály egymásnak nem ellensége.” „Sem a tőke munka nélkül, sem a munka tőke nélkül nem állhat.” xi.-pius-papa..jpg

A következő pápa XI. Pius, 1931-ben kiadja a „Quadragesimo anno” kezdetű körlevelét. Ezzel az un. rendiség eszméjét újította fel, és az osztályharc kiküszöbölését akarta elérni. Az 1934. május 1.-én hatályba lépett új alkotmány már ezt a szellemiséget hordozta magában. (Pl. Az alkotmány megtiltotta az állampolgároknak pártokba való tömörülését. A rendi alkotmány a nagypolgárság korlátlan hatalmát biztosította a néptömegekkel szemben. Rendkívüli módon megerősítette a katolikus egyház tekintélyét és befolyását.)

csernoch-janos-biboros..jpg

A történelmi események Magyarországon is tovább zajlanak. 1920-ban Horthy Miklós lett az ország kormányzója. Ez az esemény összeköti hazánkat a fasizmussal, és elkerülhetetlennéravasz-laszlo-ref.-puspok..jpg teszi belépésünket a II. világháborúba. Az egyházak szorosan együttműködnek a kormánnyal. Csernoch János hercegprímás az elsők között üdvözölte Horthyt és biztosította a katolikus egyház támogatásáról. Ugyanezt tette Ravasz László református püspök is.

Az egyházak vezetői mindent megtettek, hogy a Horthy rendszer nacionalizmusát vallási szempontból is megalapozzák, és a tömegek előtt népszerűsítsék. Például, a katolikusok felelevenítették a barokk korból származó „Regnum Marianum” eszméjét, amivel azt sugallták, hogy nincs ok a félelemre, mert a magyarság Mária oltalma alatt áll.                                                 

Olaszországban is egyre erősödik a fasizálódás. 1922-ben Mussolini, a fasiszta diktátor ragadta kezébe a hatalmat. XI. Pius pápa ez alkalommal is színre lép, és különböző gesztusokat tesz. Például, kifejezésre juttatja, hogy jó néven venné, ha más országokban is előretörnének a fasiszta pártok. Ennek érdekében sokat is tett őszentsége. Nem egyszer feloszlatták a katolikus pártokat azért, hogy a fasiszta pártok előretörésének nagyobb teret biztosítsanak. A Quadragesimo anno” kezdetű enciklikájában a pápa nyíltan felszólítja a világot, hogy kövesse a fasiszta korporációs rendszerű olasz állam mintáját. A katolikus egyház azonban képes volt még ezt is felülmúlni. Még Hitler hatalomra jutásában is konkrét szerepet vállaltak. Ugyanis, a náci vezér 1933-ban csak úgy nyerhetett a választáson, ha a katolikus irányítás alatt álló Centrum párt szavazatait is megkapja. Ehhez azonban vatikáni hozzájárulás kellett. A jóváhagyás megtörtént. Az eredmény ismeretes.egyhazi-metosagok-karlenditese..jpg

A Vatikán és Hitler közötti jó viszony már 1933-ban kiderült, amikor közös elhatározással aláírtak egy konkordátumot. Ezzel a Vatikán hivatalosan is szentesítette a nácizmus létét, diktátori hatalmát. Ez a szerződés volt a kereszt és a horogkereszt nyilvános kézfogásának hivatalos dokumentuma. Ezt lehet letagadni, titokban tartani, félremagyarázni. A tény, azonban tény marad. (A hiteles fotón is jól látható az egyházi méltóságok karlendítése, vagyis a horogkereszt üdvözlése a kereszt által.)

XI. Pius pápa akkor lepődött meg, amikor - a konkordátum ellenére – Hitler bezáratja az egyházi iskolákat, és több ezer szerzetest hurcoltat el a koncentrációs táborokba. Zavarában Őszentsége ekkor adja ki a „Mit brennender Sorge” kezdetű enciklikáját, melyben – tessék-lássék -            elítéli a nácizmus túlkapásait. De hogy ezt a lépését mégis csak árnyalja, 1937-ben kiadja a „Divini Redemptoris” kezdetű körlevelét, melyben igyekszik gyorsan és határozottan elítélni a kommunizmust is. Szellemiségét jól mutatja az alábbi idézet.

A kommunizmus hamis megváltást ígér. Meg kell újítani a keresztény életet. Terjeszteni kell – különösen a munkások körében – az egyház társadalmi tanítását. Védekezni kell minden eszközzel a kommunizmus alattomos fondorlatai ellen.”

A körlevél hatása rendkívül ártalmas volt, mert abban az időben született meg, amikor a II. Internacionálé - az imperializmus, a fasizmus háborús törekvéseivel szemben – a haladó erők tömörülését, az antifasiszta népfront erősítését tűzte ki célul.xii.pius.-pacselli-.jpg 

1939-ben meghal XI. Pius pápa. Utódjának – XII. Pius néven – Pacselli bíborost választják meg. Az ő politikáját is az erős szovjet, ill. kommunista ellenes magatartás jellemzi. A II. világháború idején a Vatikán mindvégig megőrzi kapcsolatát a fasiszta rendszerekkel, és tartózkodik a fasiszta emberirtás nyilvános elítélésétől. XII. Pius pápa jóváhagyásával a Szent Officium egy olyan rendeletet adott ki, amely megtiltotta a katolikusoknak a kommunista pártba való belépését, a kommunista sajtótermékek közzétételét, olvasását vagy terjesztését. Akik ezt nem tartották be, a kiközösítés tényét kellett tudomásul venniük.v.-jany-g.-kituntetese..jpg

Közben a II. világháború egyre kiterjedtebbé válik. Könyörtelenül szedi áldozatait. Horthy Miklós, a legfelsőbbv.-jany-gusztav..jpg hadúr 1942-ben a doni csatába vezényelte a 2. magyar hadsereget. Az egyháznak most sem az volt a legfontosabb, hogy elejét vegye ennek a kalandorpolitikának, hanem az, hogy megáldja a fegyvereket és a hadba vonulókat. Az áldásnak viszont nem volt foganatja, mert több mint tízezer honfitársunk pusztulását eredményezte. Német szövetségeseink viszont nagyra értékelték áldozatvállalásunkat, mert vitéz Jány Gusztáv vezérezredest, a megsemmisült hadsereg parancsnokát a „Vaskereszt Lovagkeresztje” kitüntetéssel jutalmazták. (A népirtás ténye és benne a kereszt szerepvállalása újra tetten érhető. Fasizmus és kereszt egy azon ideológiából táplálkozik.)

szalasi.jpgAzonban a háborús rémtörténeteknek még mindig nincs vége. 1944. október 16.-án Horthy átadja a hatalmat a nyilasvezérnek, a „nemzetvédő” Szálasi Ferencnek. S ami ez után következik, az nem igényel különösebb magyarázatot. De az igen, hogy hol voltak az egyházak, akik megálljt parancsoltak volna ennek az őrültnek. Megtehették volna, mert köztudottan Szálasi hithű katolikus volt. Akár kiközösítéssel is megfenyegethették volna őt is, nemcsak azokat, akik- keresztény hitük ellenére - be akartak lépni a kommunista pártba. Szálasi erős vallásosságának hiteles bizonyítéka a börtönnaplójában, 1946-ban tett bejegyzése. 

„A 49. születésnapom! A tegnapi gyónás után megáldoztam. (Vajon meddig tarthatott a bűnök felsorolása?) Péterffy Gedeon, római katolikus pap adta rám a szent testet. Előtte beszentelte és megáldotta a zárkámat. Kértem, hogy olyan feloldozásban részesítsen, amely az utolsó kenet elmaradása esetén lelki nyugalmamat megadja. Kértem őt arra, hogy születésnapomra miséjében emlékezzék meg rólam, mondjon rövid imát vagy fohászt értem mise közben. Megígérte: készségesen eleget tesz kérésemnek.”

A háborút, a vért, a pusztítást megelégedve egyre többen lázadtak fel a német megszállók ellen. Kiemelkedőcimer-a-monarchia-idejen..jpg szerepet vállalt ebben – többek között – Kiss János altábornagy, Nagy Jenő ezredes, és Tartsay Vilmos vezérkari százados. Próbálkozásuk azonban nem sikerült. Árulás áldozatai lettek. Elfogták és a Magyar Királyi Honvéd Vezérkar rögtönítélő bírósága elé állították őket. 1944. december 8.-án kihirdették az ítéletet. „A Magyar Szent Korona nevében, kötéláltali halál” Vajon hány ítéletet mondtak ki a szent korona nevében? És miféle szent az a korona, amelynek szimbólumához megannyi ítélet, kivégzés, vér tapad? Legalább annyira szimbóluma az önkényuralomnak, mint bármelyik fasiszta jelkép. (És ma ez a Magyar Köztársaság címere.)

S még egy jelentős esemény hazánk történetéből. Ez pedig 1956. A katolikus egyház – természetesen - ebből sem maradhatott ki.  November 3.-án rádióbeszédet mondott Mindszenty József, a börtönből kiszabadított hercegprímás. Beszédének fő mondanivalója most semmindszenty-1956-ban.jpg az értelmetlen vérontás mielőbbi befejezésre irányult, hanem arra, hogy helyre kell állítani a tőkés viszonyokat. A következő mondata, pedig így szólt: a felelősségre vonásnak minden szinten meg kell történnie. A bukott rendszer részesei és örökösei külön felelősséget viselnek saját tevékenységükért.” A felelősségre vonás az ő értelmezésében a megtorlást jelentette. A leszámolás azonban azokra az egyházi vezetőkre is vonatkozott, akik lojalitást tanúsítottak a kommunista-rendszerrel. Ezt beszédében az alábbiak szerint fogalmazza meg. „… továbbá megemlítem, az ország hat és fél millió katolikus híveinek tájékoztatására, hogy a bukott rendszer erőszakának és csalárdságának minden nyomát egyházi vonalon felszámoljuk. Ez nálunk ősi hit-és erkölcstanunkból és az egyházzal egyidős jogszabályokból egyaránt adódik.” Ez világos beszéd. Eddig is tudtuk, hogy a katolikus egyház belső diktatúrája kiválóan működik, de ebből a mondatból az is világossá vált, hogy mind ez az ősi hit-és erkölcstan egyenes következménye.         

A megtorlás és a leszámolás mellett a politikai hatalom megszerzését is fontosnak tartotta a katolikus egyház feje. Erről így nyilatkozik szózatában: „Új választás szükséges, amelynél minden párt indulhat”. Néhány sorral lejjebb már azt mondja, hogy „ennek az országnak sok mindenre van most szüksége, de minél kevesebb pártra és pártvezérre.” Ebből a két, egymással ellentétben álló mondatból azonban kiderül a valódi szándék. Neki elég lett volna az a két frissen megalakult párt is, (Keresztény Magyar Párt, Keresztény Front) melyek az ő vezetése alatt meghatározhatták volna a politika fő irányát.

Végezetül a bíboros úr nem feledkezett meg az anyagiakról sem, mert az is szorosan hozzátartozik a hitélet fenntartásához. Erről így fogalmaz: „Azt a magyar nép természetesnek találja, hogy nagy múltú és nagy értékű intézményeinkről gondoskodni kell.” (Az összehasonlítás kedvéért érdemes megemlíteni, hogy veszprémi megyéspüspöksége alatt, csak a megyének 11. 000 hold szántója volt, ebből 7. 000 holdat felparcelláztatott. Az árából 34 új plébániát és 11 új katolikus iskolát létesített. Nem beszélve az országban már meg lévő értékekről, ami mérhetetlen gazdagságukról árulkodik.) Az eminenciás úr is úgy gondolja, mint bármelyik hatalom ittas vezér. Gazdagság nélkül nincs hatalom!

Mielőtt mind ezt ország-világ elé tárta, fellapozhatta volna a bibliát, és okulhatott volna abból, amit Jézus mondott a gazdag fiúnak. „Ha tökéletes akarsz lenni, add el vagyonodat, oszd el a szegényeknek és kincsed lesz a mennyországban. Sőt azt is mondom nektek: Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni.” (Máté ev. 19: 21-24) A bíboros úrnak azonban kisebb gondja is nagyobb volt attól, minthogy  ezekben a pillanatokban Isten országával lett volna elfoglalva. Őt most éppen a födi paradicsom megteremtésének a gondolata foglalkoztatta, ami a hatalom minden eszközzel történő átmentését jelentette saját és egyháza számára.   

Az egész november 3.-i beszéde csak olaj volt a tűzre. Hatalmas indulatokat gerjesztett. Gyújtó beszédének ideje alatt is ott lógott a nyakában egy jelentős méretű kereszt, (A fenti képen is látható.) ami figyelmeztethette volna a „fiú” intelmeire, vagy legalábbis önmérsékletre. Azonban kapzsisága erősebb volt hiténél.

De amikor szorult a hurok a bíboros úr nyakán, az USA nagykövetségére menekült, pedig az utcára kellett volna mennie és megpróbálni tenni valamit a további vérontás elkerülése érdekében. Lehetett volna a vértanúságot is választani. Követhette volna Jézus példáját, aki életét áldozta az emberiségért. Nem ezt tette. Gyáván megfutamodott. Már nem érdekelte sem hőn szeretett hazája, sem az igaz magyar népe, csak az, hogy az irháját mentse. 

Az emberiség történetében egy újabb lépcsőfok következik. Átlépünk a xI. századba. De úgy tűnik, hogy semmit nem tanultunk az előző századok véres küzdelmeiből. A vallásháborúk tovább folytatódnak. A Szentföldön ma sincs béke, és előreláthatóan nem is várható. Ugyanis a béke nem érdeke sem a nagytőkének, sem a tőke morzsáiból gazdagodó egyházaknak. Ezért a muzulmánok és a zsidók kilátástalan vallásháborúja, a népirtás tovább folytatódik Allah és Jehova nevében. Lassan az egész közel-keleti térség egy vallásháborús tűzfészekké válik. De változatlanul, szinte menetrendszerűen csapnak össze Írországban is a protestánsok és a katolikusok. Ezek minden esetben súlyos következményekkel, áldozatokkal járnak. Ha az egyházak azt cselekednék, amit létezésüktől fogva hirdetnek, rég megvalósulhatott volna a világbéke. De úgy látszik, hogy a szeretet, az alázat, és a megbocsátás pusztába kiáltott szó maradt.

Ha figyelemmel követtük a kereszténység magatartását, az adott kor politikájához való viszonyát, azt tapasztalhattuk, hogy annak irányultsága, egyértelmű. A hatalomhoz való görcsös ragaszkodás, saját hatalmának folyamatos erősítése, vagyonának, gazdagságának állandó gyarapítása és saját akaratának másokra való erőltetése. Ezek megvalósítása érdekében létezésüktől fogva ádáz küzdelmet folytattak. Nem sajnálták az emberáldozatot sem. Az erőszak legváltozatosabb módszereit vonultatták fel. Olykor a világi hatalomgyakorlás módszerein is túltettek. S amerre jártak, ahol szenvedéseket okoztak, ott jelképeik is jelen voltak és kendőzetlenül nyilvánították ki a hozzájuk való viszonyulás lehetséges módjait: Kirekesztés, behódolás vagy halál! A világi törvények ezekért a bűnökért még senkit nem vontak felelősségre. Ráadásul az ő felelősségük kettős. Nemcsak az emberiség ellen követtek el megbocsáthatatlan bűnöket, hanem folyamatosan vétettek a tízparancsolat ellen, vétettek Isten ellen. Vajon gondolkoztak –e már azon, hogy mi fog történni, ha valóban bekövetkezik az általuk hirdetett utolsó ítélet? Mi lesz, ha újra elhangzanak a kérdőre vonás súlyos mondatai? „Mit tettél Káin? Testvéred kiontott vére kiált hozzám a földről. Most légy átkozott!” (Mózes első könyve. 4: 10-11)       

A hétköznapi politika nyelvére lefordítva a keresztény egyházak magatartását, egyértelműsíthető, hogy mindig a jobboldal, ill. a szélsőjobbos politika szekértolói voltak, ahonnan az irredentizmus, a sovinizmus, a nacionalizmus eredeztethető. S ezek ötvözeteként jönnek létre az imperialista, a fasiszta önkényuralmi rendszerek. Végső következtetésként tehát leszögezhető, hogy a keresztény jelképek minden esetben szemben álltak a vörös csillaggal, de a horogkereszttel és a nyilaskereszttel mindig is baráti egységet alkottak. Tehát ezen az alapon is önkényuralmi jelképeknek minősíthetőek

A zsidóság és a Dávid csillag története.

Hazánkba szépszámú zsidó közösségek élnek, akik ugyanazokkal az állampolgári jogokkal rendelkeznek, mint a többségi magyarok, vagy a kisebbségben élő más etnikai közösségek. Elvégre állampolgárságuk szerint ők is magyarok. Szabadon gyakorolhatják vallásukat, élhetnek ősi szokásaik szerint. Megkülönböztethetik magukat másoktól, anélkül, hogy emiatt bármilyen bántódás érné őket. A zsidó közösségek templomain Dávid csillag hirdeti származásuk eredetét. A hitüket felvállalók bátran, sőt büszkén adják tudtára másoknak hovatartozásunkat a nyakukban aranyláncon függő hatágú csillaggal is. És ez így rendben is van.                                    

A politika azonban megtöri ezt az idillikus állapotot azzal, hogy különbséget tesz csillag és csillag között. Az egyiket elfogadja, a másikat elutasítja. Milyen alapon? A vörös csillag esetében ismerjük az elutasítás indokát. A Dávid csillag elfogadására viszont indok sincs. Hogy ezek a bizonytalanságok feloldódjanak, szükséges a zsidóság életútját is végig követni, hogy tetteik, cselekedeteik, saját és más népekkel szemben követett magatartásuk szerint születhessen meg az objektív értékítélet. Ha ezeket sikerül tisztázni, akkor ismét bizonyságot szerezhetünk arról, hogy az önkényuralmi jelképekről szóló törvény csak egy célirányos politikai akarat jóvoltából születhetett meg, melynek szellemisége igazságtalan, részrehajló és kirekesztő. Kövessük akkor végig a zsidóság, a Dávid csillag történetét is, a teljesség igénye nélkül.

Csak úgy, mint a magyarság István király idején, a zsidóság is sokat szenvedett a bálványimádatról való leszoktatás, és az egy Isten hitre való kényszerítés miatt. Ez elöl nem lehetett kitérni, mivel az erről szóló intelmeket maga Isten rendelte el.

„Ha testvéred, anyádnak fia, vagy a saját fiad, leányod, kedvelt feleséged… stb. így csábít: Menjünk és imádjunk más isteneket, stb., ne hallgass rá,…stb. hanem öld meg irgalom nélkül. Kövezd halálra, mert arra törekedett, hogy eltántorítson Istentől. „Ha valamely városodról, amelyet az Isten, az Úr ad neked azt hallod, hogy… stb. menjünk, tiszteljünk más isteneket…stb. irgalom nélkül hányd kardélre annak a városnak a lakóit, és irtsd ki minden benne lévővel együtt, még az állatokat is hányd kardélre.” (Mózes ötödik könyve.13: 7-11.) Itt is ugyanaz volt a helyzet, mint a keresztényeknél a középkorban, csak itt a büntetést nem az inkvizíció szabta ki és hajtotta végre, hanem maga Isten rendelte el, vagy hajtotta végre.

 

az-aranyborjo-imadasa..jpgA legősibb konkrét példa erre az, amikor Mózes lejön a Sínai hegyről a két kőtáblával, amelyre a tízparancsolat volt rávésve. Látta, hogy amíg ő távol voltmozes_csoda.jpg, népének jelentős része elfordult Istentől. Aranyborjút készítettek maguknak és azt imádták. Ezért Mózes magához hívatta azokat, akik még hittek Istenben. Csak Lévi fiai mentek hozzá. Kiadta a parancsot. „Kössetek mindnyájan kardot az oldalatokra, járjátok be a tábort, keresztül-kasul, egyik kaputól a másikig, és gyilkoljatok le testvért, barátot és rokont!” Lévi fiai Mózes parancsai szerint cselekedtek és elesett azon a napon a népből, mintegy háromezer ember.” (Mózes második könyve. 32: 27-28.

Később is sok baja volt Mózesnek saját népével. Nyomorúságos életük miatt rendre elbizonytalanodtak, és ilyenkor más istenség felé kacsingattak. Így történt ez akkor is, amikor Sittimben tartózkodtak és – a tízparancsolat ellenére – paráználkodni kezdtek Móáb lányaival. Mózes nem késlekedett megtorolni az eseményt. „Mózes tehát ezt mondta Izrael bíráinak: Gyilkolja le a maga emberei közül azokat, akik Baál Peróhoz szegődtek!” (Mózes negyedik könyve25:5.) (Baál-Peró, Föniciai istenség.) Nem kevesebb, mint huszonnégyezer halottja lett ennek a mózesi intézkedésnek.  

Mózes utóda Józsué lett. Neki kellett Izrael népét bevezetni Kánaán földjére. Arra ment, és úgy cselekedett, ahogyan Isten parancsolta. Hódító útján harmincegy királyságot kényszerített térdre. A királyok többségét kivégeztette. Néhányukkal saját kezűleg végzett. A meghódított városok, települések lakóinak nagy részét kiirtották, legyen az nő, vagy gyermek, nem számított. „Akkor ezt mondta Józsué: Nyissátok ki a barlang száját és hozzátok ide hozzám azt az öt királyt a barlangból! Így cselekedtek. Azután levágta őket Józsué, megölte és felakasztotta őket öt fára.” (Józsué könyve. 10: 22-23-24.) Isten szolgájától – mint látjuk – a szadizmus sem állt távol, pedig a tízparancsolat őrá is vonatkozott. („Ne ölj!”)

Nagy fejezete a zsidóság történetének Sámuel, Saul, Dávid és Salamon uralkodásának időszaka. saul-kiraly..jpgSok harc, küzdelem és ármánykodás révén létrehozták a királyság intézményét. Saul király az ammoniták ellen indított harcot, mert útjukat állták a zsidóknak az Egyiptomból való kivonuláskor. Ezt a háborút Isten sugallta Sámuelen keresztül Saulnak. Így szólt az Úr: „Most azért indulj, verd le Amálékot, és irts ki mindent, amije van. Ne kíméld, hanem öld meg a férfiakat és a nőket, a gyerekeket és a csecsemőket, az ökröket és a juhokat, a tevéket és a szamarakat.” (Sámuel első könyve. 15: 3.) Erre az akcióra kétszáztízezer embert mozgósított a király. Az már csak fantázia kérdése, hogy hány ártatlan ember életébe került ennek az isteni akaratnak a végrehajtása.

           

Saul azonban másként gondolta, mint az Úr. Ő ugyanis, a határozott paranccsal ellentétben, életben hagyta az ammoniták királyát Agámot, és nem irtotta ki a zsákmányolt állatokat sem. Ezért kegyvesztett lett Isten előtt. Az isteni bosszú hamar be is következett. Most a filiszteusokat küldte Izrael ellen. A csatában meghalt Saul két gyermeke, ő pedig saját kardjába dőlve vetett véget életének.david-kiraly..jpg

Ezt követően Dávid kerül a trónra, akinek az arámokkal gyűlt meg a baja. Rövidesen be is következik az első összecsapás. Dávid megfutamítja az arámokat, és megöl hétezer harci-kocsin küzdőt, és negyvenezer lovast. Ez a háború területszerzésért folyt. Ezt követően- hasonló okok miatt – a filiszteusokkal is rendre megütközött, és többnyire győzelmet arat, óriási véráldozatok árán. 

 

Majd Dávid és Betsabé fia, Salamon kerül Izrael trónjára. Ez a kor a zsidóság életében a viszonylagos128px-king_solomon.jpg nyugalom, a békés építőmunka időszaka volt. Jelentős fejlődés következett be a külkapcsolatokban, a tengeri és szárazföldi kereskedelemben. De ennek megvolt a hátránya is. Átjáró házzá vált az ország. Más isteneket imádó népek jöttek-mentek. De Isten idejében figyelmeztette Izrael fiait: „Ne keveredjetek közéjük, és ők se keveredjenek közétek, mert az ő isteneikhez hajlítják szíveteket!” (Királyok első könyve. 11: 2.) Az intés hiábavaló volt. A keveredésben pont a király mutatta a rossz példát. Idegen asszonyokat szeretett. A fáraó leányán kívül hétszáz főrangú és háromszáz másodrangú felesége volt. (Moábiak, ammóniaiak, edómiak, szidóniak és hetiták.) El is fordították Istentől. Asótert, a szidóniak és Milkómot, az ammoniták bálványát imádta. Ez esetben azonban elmaradt a szokásos isteni büntetés, aminek okára a bibliai történetek nem térnek ki.

 

E gondolatsor végén érdemes néhány fontos momentumra rávilágítani. Már ebben a korban megjelent a zsidó közösségekben az a felfogás, amit a mai szóhasználattal sovinizmusnak, nacionalizmusnak nevezünk. Ebben a hitben erősítette őket a „kiválasztottság” tudatuk is, amit Isten egyértelműen és több alkalommal is közölt velük. „Hiszen az Úrnak szent népe vagy. Téged választott ki Isten, az Úr hogy tulajdon népe légy valamennyi nép közül.” (Mózes ötödik könyve. 7: 6.) Az idézet egyértelmű és világos. Isten az összes nép fölé helyezi a zsidó népet csakúgy, mint a nemzeti szocializmus az „árja” elmélet kapcsán emeli a német népet a többi nép fölé. Ebből az idézetből kicsendül egy nép felsőrendűségének a hirdetése, más nemzetek, fajok lenézése, lebecsülése, és hátrányos megkülönböztetése. Ez a felfogás a sorozatos kinyilatkoztatások kapcsán bele ivódott a zsidóság tudatába, ami kiváltotta belőlük a más népekkel szembeni ellenszenvet, gyűlöletet

De van egy másik momentum is, amire szintén érdemes odafigyelni. Ehhez nyújt segítséget az alábbi két bibliai idézet. „Kiszabom határodat a Vörös-tengertől a filiszteusok tengeréig, (Földközi-tenger) és a pusztától az Eufrátesz folyóig. Kezetekbe adom az ország lakosait, kiűzöd őket magad elől. Ne köss szövetséget se velük, se isteneikkel. Ne lakjanak országodban, hogy vétekbe ne vigyenek ellenem.” Mózes második könyve. 23: 31-32-33.) Aztán ezt mondja az Úr Józsuénak: Most azért indulj, kelj át a Jordánon, te és az egész nép arra a földre, amelyet én adok Izrael fiainak. Nektek adom minden helyet, ahová léptek. A ti területetek lesz a hetiták egész országa.” (Józsué könyve. 1: 1-2-3-4.) Ezeket, a területeket ma Libanonnak, Jordániának, Szíriának, Ammánnak, Izraelnek, Iraknak és Szaúd-Arábiának nevezik, de ide tartozik még a Sínai-félsziget és Egyiptom egy része is.

Ez a két bibliai idézet fontos szerepet játszik abban, hogy a zsidóság Istentől kapott szerepét egy más megvilágításban is megismerjük. Ugyanis, a két kinyilatkoztatás egyértelműen területfelosztásról, újra-felosztásról szól. S ebben a főszerepet a kiválasztott nép, a zsidóság kapja. Egy terület elfoglalása, viszont nem egy egyszerű feladat, még akkor sem, ha az felsőbb segítséggel valósul meg. Ahova mentek, ott mindenütt laktak már. Az ott lakókat el kellett üldözni, ami csak véres harcok árán volt lehetséges.  Márpedig az erőszakos terjeszkedést, a más népek rovására történő területszerzést – a mai szóhasználatban – imperialista hódító háborúnak nevezzük. Talán kissé morbidnak tűnik a megállapítás. Nyílván, hogy abban a korban ilyen formában még nem jöhetett szóba ez a kifejezés. De a folytonosság, - mint filozófiai kategória – az emberiség, ezen belül a zsidóság fejlődéstörténetében is érvényes. „A jövő csupa múltból áll” (Anatole France) Ezek alapján talán belátható, hogy az akkori magatartásforma – lényegét tekintve – ugyanazt a szerepet töltötte be, mint amilyen szerepet betöltött a fasizmus az első és a második világháború idején, illetve napjainkban.                                                      

Van egy harmadik elem is, amely jellemző a zsidóság mentalitására, őstörténeti viselkedésmódjára, mely viselkedésmód a jelen korban is tetten érhető. A mai szóhasználattal élve a rasszizmus, a fajgyűlölet is beléjük lett verve, amit sok esetben kényszerűségből ugyan, de kötelező volt gyakorolni. Ennek igazolására is a biblia adja a példát. „Akkor előállt Ezsdrás, és azt mondta nekik: Hűtlenséget követtetek el azzal, hogy idegen asszonyokat vettetek feleségül és így szaporítottátok Izrael vétkét. Tegyetek erről vallást őseitek Istenének, az Úrnak, és cselekedjetek az ő tetszése szerint. Váljatok külön az ország népeitől és az idegen asszonyoktól.” (Ezsdrás könyve. 10: 10-11.)

„Az egyik napon olvastak Mózes könyvéből a nép előtt, és azt találták benne, hogy az ammóniak és a moábiak sohasem tartozhatnak az Isten gyülekezetéhez, mert nem mentek Izrael fiai elé kenyérrel és vízzel,…stb. Amikor meghallották ezt a törvényt, kizártak Izraelből minden keverék népet.” (Nehémiás könyve. 13: 1-3.)

 

 A mai szóhasználattal élve igencsak reakciós szemlélettel van dolgunk. Különböző embercsoportokat, nemzeteket nyilvánítanak alacsonyabb vagy magasabb rendűnek. Ugyanolyan szelekciót valósítanak meg más népekkel szemben, mint amilyen szelekcióban ők részesültek a hitleri fasizmus idején.

Annyi bizonyos, hogy a zsidóság, Dávid nemzetsége is elkövette mind azokat a szégyenteljes dolgokat, amit nemes egyszerűséggel népirtásnak nevezünk. Az ő esetükben is, csakúgy, mint a kereszténység idejében megállapítható a kettős felelősség. A tízparancsolat által tiltott, mégis elkövetett számtalan megbocsáthatatlan bűn, és a földjükről elűzött, halomra gyilkolt népek ellen elkövetett brutális, olykor szadista vérengzés.

A zsidóság egyre erőteljesebben hitt abban, hogy nyomorúságos helyzetük egyedüli oka az lehet, hogy lépten-nyomok megsértik a „tiszta Jahve” kultuszt. Az időről-időre fellángoló idegen istenek imádása lehet minden baj forrása. Ezek ellensúlyozására kidolgozzák a Zsidó egyistenhit teológiai alapját. Eszerint Izraelnek csak akkor lesz jó sorsa, ha engesztelhetetlen gyűlölettel lerombol minden bálványt, és az érzelmekből is kiírt mindent, ami nem az egyedüli igaz Istenre irányul. A próféták ki is dolgozták az egyistenhit gyakorlásának a módját. Ettől kezdve tűzzel-vassal szereztek érvényt az új kultusz elterjesztése érdekében. A Jahve kultusz elterjedése elindította a „Messiás” várás szindrómát is a zsidóság körében. Már Kürosz, perzsa királyt is messiásként tisztelték, mert Babilónia fölött győzelmet aratott, a fogságban lévő zsidó népnek megengedte, hogy hazatérjenek, és felépítsék a jeruzsálemi templomot.

Egy viszonylag hosszabb nyugalmi idő következett be a zsidóság életébe. De a római uralom (Pompeius, Julis Caesar, Antonius, Heródes) ismét rabszolgasorsra juttatta a népet. Ez a tarthatatlan helyzet újra előhozta belőlük a messiási várakozást, ami az időszámítás kezdete körüli időben, az egész nép körében általánossá vált. Sőt el is terjedt a hír, hogy megszületett a megváltó, megszületett a zsidók királya, aki jóra fordítja sorsukat. Ez időtájban valóban született egy fiúgyermek, aki – úgy hírlett, hogy – a szentlélek által fogantatott. Anyja Mária, apja József volt. Mindketten zsidók leszármazottai voltak.                                  

Így Jézus is zsidóként jött a világra, a júdeai Betlehemben. Megszámlálhatatlan csodát művelt a zsidóság körében, a zsidóság érdekében. Azonban harminc éves korában megkeresztelkedett, ezzel lényegében egy új vallási irányzatot, a kereszténységet indította hódító útjára. Jézus azt hirdette, hogy hamarosan eljön az Isten országa, amelyet megelőz az utolsó ítélet,350px-munkacsy_-_christ_before_pilate.jpg és a világ vége. Ezt követően feleslegessé válik és megsemmisül minden politikai hatalom. Ez a tanítás váltotta ki a római hatalmasságokban és a zsidó vallási vezetőkben a riadalmat, minek következtében a Mester ellen fordultak. Egyik tanítvány, Júdás elárulja Jézust. Elfogják és a nagytanács elé viszik. Onnan Pilátus elé, aki nem találja bűnösnek. „Semmi bűnt nem találok ebben az emberben.” (Lukács evangéliuma. 23: 4.) A zsidó vallási vezetők viszont követelik a halálát. Pilátus még egy próbát tett. Volt egy Barabás nevű elítélt, akit lázadásért és gyilkosságért vetettek börtönbe. Pilátus feltette a kérdést a tömegnek. Kit akartok elítélni, és kit akartok szabadon engedni? A nép egyöntetűen kiáltotta. „Ezt öld meg! Barabást pedig bocsásd el nekünk!” „Feszítsd meg őt, feszítsd meg őt!” (Lukács evangéliuma. 23: 18-21.) Pilátus nem tehetett mást, mint engedni a tömegnyomásnak.

 

Ekkora vétket elkövetni, talán egyetlen nép sem lett volna képes, mint amit a zsidóság elkövetett leendő megváltójuk ellen. Azt az embert ítélték kereszthalálra, akit egész létezésük óta vártak. A zsidóság, pedig, - mint azt már több alkalommal is hangsúlyoztuk – Isten kiválasztott népe volt. Ezt több alkalommal jelezte is Ábrahámon, Izsákon, Jákobon, Mózesen és Dávidon keresztül. Jézus, pedig Isten egyszülött fia volt, akit a kiválasztott nép meggyalázott, megalázott és keresztre feszített. S ez a hálátlan nép az óta is elszenvedi a maga sorsát, de más népekét is megkeseríti létezésétől fogva.

 

Az ószövetség fontosabb eseményeit követve világosan látszik, hogy a zsidóság sem volt kíméletes más népekkel szemben. De ha úgy adódott, a sajátját sem kímélte. Halomra gyilkolta azokat, akik kételkedtek Isten mindenhatóságában. A megtorlás módja – mint láttuk – kegyetlen, embertelen és szadista volt. Az inkvizíció módszerei semmiben sem különböztek az ő módszereiktől, sőt olykor még azon is túltettek. Hiába kapták kézhez a tízparancsolatot, hányatott életükre az emberiség ellen elkövetett gyilkos bűnök sorozata volt a jellemző.

Jézus születésével és halálával egy teljesen új korszak kezdődött el a zsidóság életében. Vallási és hitbéli szempontok miatt igencsak megosztottá vált a nép. Az ortodox zsidóság nem tartja sajátjának a Jézus történetét és tevékenységét leíró újszövetséget. Nem vették át a kereszténység Jézushoz kötődő szertartásait, ünnepeiket. Nem küldtek apostolokat a világ minden tájára, hogy terjesszék a hitet, mint ahogy a keresztények tették missziós körútjaik alkalmával. A zsidóság megmaradt a maga kiválasztottság hitében és bezárkózottságában. Szerintük csak Ábrahám vérszerinti leszármazottai tartoznak a zsidó nemzetséghez. Bár a kereszténnyé vált zsidók is Ábrahám vérvonalát hordják magukban, mégsem tartozhatnak a zsidó nemzetséghez. A keresztény hitre, pedig kényszerűségből tértek át, mivel a keresztény hittérítők nem adtak más lehetőséget a számukra. Ellenkezés esetén az életük forgott kockán. A zsidóság tehát a mai napig erőlteti a fizikai elzárkózást, a vér tisztaságának védelmét, a vegyes házasság tilalmát, attól függetlenül, hogy a világ melyik táján él. Azonban ezek az erőfeszítések már egyre kevesebb sikerrel járnak. De lépjünk egy gondolattal tovább.                                        

A mai Izrael területe Palesztina volt. A zsidóság is itt élt más népekkel együtt.

A rómaiak iu. 63-ban meghódították Palesztinát. A zsidóság fellázadt a betolakodók ellen, de a lázadást leverték, Jeruzsálemet elpusztították.  Ekkor szóródott szét a zsidóság a világ minden tájára. Csak 1878-tól kezdtek visszaszivárogni Palesztina területére. Először az orosz zsidó nacionalista szervezetek hoztak létre zsidó telepeket. De a zsidóság nagy koncentrációja Theodor Herzl nevéhez fűződik, aki az egész világ zsidóságának összegyűjtését tervezte Palesztina területén.

1918-ban Nagy-Britannia is elfoglalja Palesztinát, a zsidó telepesek újra fellázadnak. Majd Nagy-Britannia átadja mandátumát az ENSZ-nek. Az ENSZ, pedig úgy határozott, hogy két független államot hoz létre Palesztina területén. Egy zsidó és egy arab államot. E határozat értelmében, 1948-ban létrejött Izrael állama. Az arab állam viszont nem alakult meg. Ettől a pillanattól elkezdődött a zsidó állam sajátos önkényuralmi hódító politikája, amely napjainkban is tart.

1948-ban, vagyis az Izrael állam létrejöttének évében ki is robbant az első jelentősebb háború Izrael és az arab világ között. Ebben a háborúban Izrael egyharmadával növelte területét. Az elfoglalt területekről közel egy millió palesztin telepest üldöztek el. Földjüket, és egyéb tulajdonukat törvényellenesen kisajátították.

A második háború Izrael, Franciaország és Nagy-Britannia közös akciója volt Egyiptom ellen, 1956-ban. Izrael –a két állam segítségével –elfoglalta a Sínai- félszigetet. Ekkor, csaknem 60. 000 négyzetkilométernyi egyiptomi terület volt izraeli megszállás alatt. 1966-ban az USA 52 millió dollár segélyt ad a zsidó államnak. Ezen felbuzdulva meg indítja agresszióját Szíria, az Egyesült Arab Köztársaság (EAK), és Jordánia ellen.

A harmadik háborúban már kifejezetten az USA állt Izrael mögött. Ezen felbátorodva 1967. június 5.-én Izrael, hadüzenet nélkül villámháborút indít Egyiptom, Szíria és Jordánia ellen. A megtámadott arab országok súlyos vereséget szenvedtek. Izrael megszállás alatt tartotta a gázai övezetet, a Sínai-félszigetet, a Golan-fennsíkot és a Jordán folyó nyugati partvidékét, bele értve Jeruzsálem arabok lakta területét is. Ezzel az akcióval, mintegy 65. 000 négyzetkilométer területet hódított meg. Az arab lakosság tömegesen menekült Szíria, Libanon és Jordánia területére. Az izraeli légierő napalmbombát szórt a jordániai arab menekülttáborokra. Majd támadást indít Szuez polgári lakossága ellen és a bejruti nemzetközi repülőtér ellen. Ezen agresszív cselekedetek révén, közel 400. 000-rel nőtt a palesztin menekültek száma.

A negyedik háborút 1973-ban Egyiptom és Szíria kezdeményezte Izrael ellen, a folyamatos agresszív magatartása miatt, és azért, mert az ENSZ határozatait soha nem tartotta be. Izrael vesztésre állt, de összeszedve összes tartalékát, sikerült a helyzetet a maga javára fordítani. Általános támadást indít a szíriai fronton. Ezzel újabb 500 négyzetkilométer területet sikerült megszállnia.                                         

Az izraeli agresszió ma is úgy folytatódik, ahogy 1948-ban elkezdődött. Az imperialista nagyhatalmak, de főként az USA anyagi és katonai segítségével ma is állandó feszültség alatt tartja a térséget. Népek, nemzetek életét keserítik meg egész létezésük óta.

Ennek a fejezetnek az összefoglalásakor is világosan kell látni, hogy a zsidóság – akár ókori, középkori vagy újkori szerepét tekintve – különös kegyetlenséggel bánt el azokkal, akik nem voltak hajlandók követni őket Istenhez fűződő felfogásukban. Az Isten nevében végrehajtott cselekedetek nagy része azonban csak hivatkozási alap volt népek, nemzetek teljes kiirtásához vagy rabszolgasorba kényszerítéséhez. Valójában saját érdekei vezérelték őket. Olykor a puszta fennmaradás, máskor az erőfölény megszerzése végett.

Tehát a zsidóság őstörténeti korától napjainkig – mindent egybe vetve – sokkal nagyobb szenvedést okozott az emberiségnek, mint amilyen szenvedésben és megaláztatásban részesültek ők a hitleri fasizmus által. S tették ezt a Dávid csillag fényében és tündöklésében. A Dávid csillag ilyen alapon semmit nem vethet a horogkereszt szemére

Talán, ha a biblia tovább íródhatott volna valaki által, akkor valószínű, hogy a holokauszt is azon fejezetek egyikéhez tartozna, amely fejezetben Isten könyörtelenül megbünteti kiválasztott népét, mert rendre megszegi parancsait, akár erkölcsi, akár hitbéli szempontból. „A sátán Izrael ellen támadt és rávette Dávidot, hogy megszámlálja Izraelt. De Isten rossznak látta ezt és megverte Izraelt. Az Úr tehát dögvészt bocsátott Izraelre, és elhullott Izraelben 70 ezer ember.” (Krónikák első könyve. 21: 1-7-14.) Tehát egy ember pillanatnyi megingása miatt 70 ezer embernek kellett elpusztulnia. Isten büntetéssorozatában – mint láttuk ezt korábban is – a számok nem játszottak különös szerepet. Példa erre Júda és Benjámin testvérharcának leírása is, (Bírák könyve. 20: 18-48.) amely Isten közvetlen irányítása alatt zajlott. Az eseménysorozatnak több mint 90 ezer zsidó esett áldozatul.

Ha a holokausztot is Isten büntetéseként fogjuk fel, akkor belátható, hogy a 400 ezer zsidó elpusztítása a gázkamrákban, - sem számszerűségében, sem szadizmusát tekintve – nem mutat égbekiáltó különbséget attól, amit a bibliai események is hűen tükröznek, akár Izrael népe, akár más népek ellen irányultak is. A zsidóság – természetesen nem tartja Isten büntetésének. Ők ma is a kiválasztottság mámorában élnek, őstörténeti mentalitásuk, más népekhez való viszonyuk azonban, szinte semmit nem változott. A II. világháború után létrehozott zsidó államra ma is az agresszivitás a jellemző magatartásforma. Az egész közel-keleti térséget rettegésben tartják. S ahogyan ezt már korábban is kifejtettük, fő oka, az USA által támogatott nacionalista hódító és önkényuralmi rendszert fenntartó izraeli politikában gyökerezik. Így tehát az a bizonyos jelkép, melyet náluk a Dávid csillag testesít meg, legalább annyira önkényuralmi, mint a fasiszta jelképek

Epilógus.

Akik nem akarják megérteni – politikai beállítottságuk miatt – ennek az írásnak a lényegét, azok megvádolhatnak rasszizmussal, nacionalizmussal, egyház és zsidóellenességgel. Ez helytelen következtetés lenne. Erről szó sincs! A szándék az igazság keresése konkrét tények bemutatásával. S ez azért fontos, mert a jelképek egyoldalú megítélése az állampolgárok tudatos megtévesztése a politika által, súlyos erkölcsi problémákat vet fel. Ezek tisztázása tehát egy demokratikus jogállamban fontos etikai kérdés. S ennek egyetlen lehetséges módja, az őszinte szembenézés a történtekkel.

Akik viszont megértették, hogy valójában miről is szól ez a történet, azok számára a felsorakoztatott bizonyítékok hitelt érdemlően igazolják, hogy a „nem tiltott önkényuralmi” jelképek által lelkesített végrehajtók összehasonlíthatatlanul vérengzőbb és brutálisabb módszerek alkalmazásával alázták és gyalázták meg az emberiséget, mint a tiltott önkényuralmi jelképek. De megérthették azt is, hogy a vörös csillag és a horogkereszt közé egyenlőségjelet tenni nagyfokú politikai felelőtlenség.

Akik nem akarják megérteni a lényeget, azok megvádolhatnak azzal is, hogy demagóg vagyok, mert olyan ősi időkből vett példákkal hozakodok elő, amelyek az emberiség akkori erkölcsi-tudati állapotát tükrözik, és nem lehet a maival összehasonlítani. Nem az összehasonlítás a cél, hanem a tendenciák kiolvasása. Mert, ahogy a kereszténységnél, úgy a zsidóságnál is csak a folytonosság – mint filozófiai kategória – mutathatja be hitelesen azt, hogy az idők múlásával hogyan változnak az erkölcsök, a viselkedésformák és azok hogyan hatnak az emberi együttélésre, más népekkel szemben tanúsított magatartásokra. S ahogy azt az előzőekben láthattuk, az egymással, vagy más népekkel szembeni gyűlölet jóformán semmit nem változott, csak a gyűlölet által vezérelt megnyilvánulási formák módosultak. Az adott kor kultúrájához, erkölcsi normáihoz idomultak. (A bottal való agyonveréstől a keresztre feszítésen, a kerékbetörésen, a máglyán való elégetésen át, eljuthatunk a villamosszékig, a méreginjekcióig.) A történelmi szemlélet tehát nem kerülhető meg ez esetben sem, csakúgy, mint az emberiség történetének egyéb eseteiben.

Tehát minél visszább tekintünk a múltba, annál érzékelhetőbbé és hitelesebbé válik az a tendencia, ami a jelent hordozza magában, ugyanakkor már a jövő csírái is felfedezhető bennük.   

Összefoglaló:

A tárgyilagosság kedvéért azonban le kell szögezni, hogy a szóban forgó történelmi, történeti folyamatokhoz szorosan kapcsolódók, vallási és nem vallási jelképekhez kötődők mindegyike eljátszotta a maga kisded játékát. A különbség közöttük az időintervallumban, a megsemmisítés nagyságrendjében, szadizmusában, s nem utolsó sorban, a kiváltó okokban keresendők.

Az időintervallum, egyértelműen a zsidóság rovására írható. Miközben - ősidőktől fogva – borzasztó szenvedésen és megaláztatáson mentek keresztül, ők sem voltak kíméletesek másokkal szemben. Sőt, a kiválasztottság tudata miatt óriási helyzeti előnyük volt más népekkel szemben. Ezért, amit elkövettek, bűntudat nélkül követték el, mert azok jelentős részét Isten nevében, tudtával, támogatásával sok esetben kifejezett parancsára hajtották végre. S ezt több ezer éven átcselekedték, ezért az áldozatok száma mérhetetlenül nagy, a kegyetlenség fokára, szadizmusára pedig számos példát hoztunk fel az előző részekben. A kiváltó okok között részben saját függetlenségük kivívását, majd más népek rovására történő újabb és újabb területek megszerzését említhetjük. De ami még ezeknél is fontosabb, az egyistenhit erőszakos rákényszerítése az emberiségre.                                                 

Újkori szerepükre is rányomja bélyegét a történelmi tradíció, azzal a különbséggel, hogy mai szerepvállalásuk az arab térségben, kifejezetten imperialista jelleget öltött. Rettegésben tartják a közel-kelet térségét, akadályozzák a palesztin nép letelepedését, önálló, független állammá szerveződését.

A kereszténységet valamivel több, mint kétezer éves tevékenysége során feltétlenül dobogós hely illeti. Az a könyörtelen vérengzés, amit az inkvizíció nevében és a keresztes háborúk idején elkövettek, az megbocsáthatatlan. Akkora ellentmondás talán egyetlen vallásban sem összpontosul, mint a kereszténységben. Folyton a szerénységet, az alázatosságot, a megbocsátást hirdetik, miközben a hatalomra, a gazdagságra törnek. E célok elérésében, pedig radikálisak, könyörtelenek, vérengzőek és szadisták. A leigázás, a megsemmisítés legváltozatosabb formáit voltak képesek felvonultatni.

 

Az újkorban, pedig jelentős szerepük volt a fasizmus és Hitler hatalomra jutásában, a második világháború kirobbanásában. Ezek a cselekedetek, a népirtásban való közvetlen és közvetett szerepvállalás egyértelműen jelenti az önkényuralom konkrét megvalósítását, illetve a megvalósuláshoz való határozott hozzájárulást.

A horogkereszt, mint a nácizmus szimbóluma, időintervallumát tekintve szinte elenyésző, a végeredménye viszont riasztó. A fajelméletre épülő politika lángba borította a világot. Ötven millió ember értelmetlen pusztulásához vezetett.

Azt a bizonyos időintervallumot, az áldozatok számát és a kegyetlenség fokát összemérve mindenféle képpen rá illik az önkényuralmi kifejezés. De a mérhetetlen pusztítások és kegyetlen megtorlások ellenére is az elképzelt dobogónak csak a harmadik fokára kerülhet.

Lehet, sőt talán biztos, hogy az emberiség ma még másként látja és ítéli meg ezt az álláspontot. Ennek oka, főleg az események viszonylagos közelsége. Még sokan élnek azok közül, akik közvetve vagy közvetlenül szenvedő alanyai voltak az eseményeknek, és elevenen él bennük a szörnyűség. A tények viszont makacs dolgok, melyek nem befolyásolhatják az érzelmeket.

 

Végezetül el kell helyezni a vörös csillag követőinek viselt dolgait, az emberiséghez, a nemzetekhez való viszonyát.  Ami az időintervallumot illeti, nem tekinthető túl hosszúnak. Mindössze 1917-től követhető, amit a történelem a Nagy Októberi Szocialista Forradalomként jegyzett fel. A Téli Palota ostroma, Pétrevár és más orosz területeken vívott harcok is jelentős véráldozatokkal jártak. De ellentétben az előzőekkel, itt nem az önkényuralmi nagyhatalmi törekvések motiválták a felkelést. Ellenkezőleg. A cári önkényuralomtól, az elnyomástól, a rabszolgasorstól és a nyomortól való megszabadulás volt a hajtóerő.                                           

A Sztálin nevével jelzett korszak egy jelentős része, viszont kimaradhatott volna az orosz nép életéből. A személyi kultusz is nagy számban szedte áldozatait. Ez egy önpusztító korszaka volt a fiatal szovjet államnak, mivel saját kádereit irtotta értelmetlenül.

Magyarország is követte a szovjet példát, de másképpen. 1919-ben nálunk is győzött a szocialista forradalom, melyet Tanácsköztársaság néven ismerünk. Ennek a forradalomnak is, az orosz forradalomhoz hasonlóan- egy önkényuralmi rendszertől való megszabadulás volt az indító oka. A Habsbugok önkényuralmi béklyóit kívánta lerázni a magyar nép. Ennek a forradalomnak azonban volt egy sajátossága. Vér és puskalövés nélkül ment végbe. Tehát nem a leszámolás, a megtorlás, az ellenség megsemmisítése volt a cél, hanem a nyomor felszámolása, a szabadság kivívása. (Fennállása, és áldásos tevékenysége azonban mindössze 133 napig tartott.) 

Az elnyomó önkényuralmi rendszerek azonban nem honorálják az ilyen gesztusokat. A vereség után újra működébe lépett az önkényuralmi gépezet.

Kecskeméten és környékén a hírhedt Héjjas különítmény garázdálkodott. Bandája 62 embert hurcolt el a fogházból. Megcsonkított tetemüket a környékbeli erdőkben találták meg. December végén, Budapesten kivégezték Korvin Ottót és László Jenőt. Osztemburg Gyula vezette különítmény hóhérai, meggyilkolták Somogyi Bélát, a Népszava szerkesztőjét és fiatal munkatársát, Bacsó Bélát. Erre a sorsra jutott –többek között- Latinka Sándor és Szamuely Tibor is.

Tehát ez esetben sem a vörös csillag töltötte be az önkényuralmi jelkép szerepét, hanem a „szent korona”, amely vérbe fojtott egy vérnélküli forradalmat, hóhérai brutális gyilkosságok sorozatát követték el a békés forradalom vezetőivel, szimpatizánsaival szemben.

                                                                    * * *                                                               

Még számtalan történelmi eseményt lehetne felhozni annak igazolására, hogy a rendszerváltó politika és annak képviselői fogalomzavarban voltak akkor, amikor az önkényuralmi jelképek tiltásáról szóló törvényt meghozták. De ahhoz ennyi is bőven elég, hogy a saját és más népek ellen elkövetett vérengzések, az emberiség ellen elkövetett bűntettek történelmi mérlege összeálljon. Márpedig a történelmi tények azt támasszák alá, hogy az első helyen a Dávid csillag áll, második a kereszt, harmadik a horogkereszt, és a képzeletbeli dobogóról leszorult a vörös csillag.

Ezek alapján tehát jogos az elítélése ennek a szégyenteljes törvénynek. Alkotmányellenessége nem kérdőjelezhető meg. A törvényből sugárzik a kommunista, és jelképe iránti gyűlölet. Egyenlőség jelet tesz a horogkereszt és vörös a csillag közé, holott minden, amit a két jelkép nevében tettek, azok politikai tartalma ellentétes irányú. A horogkereszt megvalósította, a vörös csillag megsemmisítette az önkényuralmat. (Egyébként az ötágú csillagot sem Moszkvában, hanem Cichagoban festették vörösre.)

Szemérmesen elhallgatták a törvényhozók a Dávid csillag, a kereszt és a szent korona nevében elkövetett népirtó eseményeket. Fel se merült, hogy ezzel is kezdeni kellene valamit. Úgy tűnik, nem akartak darázsfészekbe nyúlni. Ha igazságot akartak osztani, a törvény meghozatalával, akkor ezeket is mérlegelni kellett volna. De ezt sem tették meg. Ezért a törvény igazságtalan, és kifejezetten a jobboldal politikai érdekeit szolgálja. Ezért nincs más választása a parlamentnek, mint az, hogy újra napirendre tűzze, és a szükséges módosításokat elvégezze. S ezt minél hamarabb meg kell tennie, egy esetleges nemzetközi konfliktus elkerülése miatt, ami bármikor bekövetkezhet. Ugyanis más európai országok parlamentjeiben a kommunista pártok is jelen vannak, részesei a törvényhozó munkának. Az ott lévő kommunista pártok jelképe is a vörös csillag, amit a magyar parlament önkényuralmi jelképnek minősít, és betilt. Ezzel nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi kommunista mozgalomról is véleményt alkotott. Azokról is, akik demokratikus választások útján kerültek be a nemzeti parlamentekbe. A jelenlegi állapot szégyen a magyar parlamentáris demokráciára nézve, de szégyen egy magát baloldalinak nevező kormányra nézve is.

                                                                                                                                                Mihály J.

 

         D E B R E C N, 2005. nov. 20.                                        

 

 

         

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Bizony bűn hazudni.

(Ex.Tódor., 2011.09.24 15:09)

Igazad van Roland!
Hazudni nagy bűn bárki is tegye azt. De, hogy azok hazudjanak, akik a hazugság ellen prédikálnak, az egyenesen megbocsáthatatlan.

k.rolcsi95@citromail.hu

(Roland, 2011.09.19 14:23)

Hazudni BŰN!